Írjon nekünk

Hírzóna

Lopás a kórházban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Volt szobatársának mobiltelefonjával és az ő kislányának pulóverével távozott az egyik szegedi egészségügyi intézményből egy nő, miután hazaengedték őket – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Tegnap délután az egyik kórházból érkezett bejelentés a Szegedi Rendőrkapitányság ügyeletére, mely szerint a biztonsági szolgálat visszatart egy házaspárt és három gyerekét, akik gyógykezelést követően távozáskor magukhoz vették a volt szobatárs mobiltelefonját és egy kislány pulóverét.
A helyszínre érkező rendőrök átvizsgálták a család autóját és ruházatát, amiből elő is kerültek az értékek.
A gyanúsítottak kihallgatásuk során tagadták, hogy bűncselekményt követtek volna el. Állításuk szerint véletlenül tették el más telefonját és pulóverét.
A Szegedi Rendőrkapitányságon lopás miatt indult ellenük büntetőeljárás – közölte a szóvivő.

Baleset

Ismét bolgár autóst büntettek meg az M43-as autópályán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Rakománya 2340 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget.

Tovább olvasom

Baleset

Hét részeg sofőrt kapcsoltak le Csongrádban a hétvégén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A megye útjain összesen huszonkét baleset történt a péntektől vasárnapig terjedő időszakban.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Két török embercsempészt fogtak Csanádpalotán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Kilenc bangladesi migránst rejtegettek kamionjukban.

Tovább olvasom

Aktuál