Sport

Kosárlabda: Molnár Miklós hazatért Szegedre

Kosárlabda: Molnár Miklós hazatért Szegedre

2009. augusztus 3., hétfő
Kosárlabda: Molnár Miklós hazatért Szegedre

Hat év után visszatért nevelőegyesületébe Molnár Miklós, és a következő szezonban a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák csapatát erősíti – derült ki vasárnap. Kovács Attila ugyanakkor távozik a Tisza partjáról, s Jászberényben folytatja pályafutását.

Gémes Levente

megszerzése után újabb A csoportos rutinnal rendelkező, ráadásul szegedi kötődésű kosarast igazolt az NB I/B csoportjában komoly terveket szövögető Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata: visszaigazolta saját nevelésű játékosát,

Molnár Miklóst,

aki a Szedeák 2003-as összeroppanása után távozott a csongrádi megyeszékhelyről. Molnár Miklós szeptemberben lesz 24 esztendős, 193 centiméter magas, s az 1-estől a 4-es posztig mindenütt otthonosan mozog. Komoly A csoportos tapasztalattal bír, hiszen miután elment a szegedi klubtól, s egy évet lehúzott a B csoportos Hódmezővásárhelyben, az elmúlt öt szezonban élvonalbeli együttesekben szerepelt: egy évet a Pécsben, két szezont Debrecenben, majd szintén kettőt Dombóváron. Képességeit és tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2006/2007-es alapszakaszban a megfiatalított Vadkakasok színeiben az Albacomp ellen 17, a Falco ellen 16, az Atomerőmű ellen 15 pontot szórt. Az utóbbi két évben az NB I egyik meghatározó gárdájánál, a légiósokkal teletűzdelt Dombóvárnál igyekezett kivívni helyét a pályán, ez az első esztendőben járt nagyobb sikerrel. „Molnár Miklós kiváló mentalitása és szedeákos kötődése miatt meghatározó ember lehet a jövő évi csapatunkban, arról nem is beszélve, hogy igazán univerzális játékosról van szó, akit az 1-estől a 4-es posztig bárhol bevethetek a B csoportban. Nem volt egyszerű visszaigazolni, de szerencsére sikerrel jártunk, s biztos vagyok benne, hogy komoly hasznunkra lesz az ő jelenléte és játéka” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak

Bonifert Domonkos

vezetőedző. Eddig a jó hír, s most következzék a rossz: a gárda egyik legnagyobb erőssége,

Kovács Attila

a következő szezontól a szintén B csoportos Jászberény mezét ölti magára – teszi ezt annak ellenére, hogy korábban már elígérkezett Szegedre. „Kovács Attila nem volt korrekt, hiszen bár folyamatosan a profi gondolkodását hangoztatta, s a klubunk állást, lakást intézett neki, szóbeli megegyezésünk után mégis távozott. Amellett, hogy sok sikert kívántam és kívánok neki, úgy gondolom, rosszul döntött azzal, hogy a könnyebb ellenállás felé ment. A keményebb munka, a valóban profi gondolkodás, az A csoportos célok helyett a könnyebbséget és az ezzel egyelőre együtt járó magasabb fizetést választotta” – így Bonifert. Kovács pontjai ugyan hiányozni fognak (tavaly az alapszakaszban 22.4 pontos átlagot teljesített, s valamennyi találkozón kezdőként szerepelt), ám a vezetőedző úgy véli: Gémes Levente és Molnár Miklós érkezésével erősödött a Szeged. Mint megtudtuk, előfordulhat még változás a keretben, hiszen a bajnokság csak másfél hónap múlva kezdődik. Elképzelhető, hogy lesznek távozók, de az érkezési oldalon is szerepelhetnek majd nevek, különösen arra való tekintettel, hogy több tehetséges kosaras is felvételizett a Szegedi Tudományegyetemre. A Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák a mai napon kezdi meg a felkészülést az új idényre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.