Írjon nekünk

Szórakozás

Csütörtök: Az Államalapítás Ünnepe

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szegeden több helyszínen, illetve Ópusztaszeren tartják idén az augusztus 20-iki ünnepi rendezvényeket. Ki-ki ízlése és igénye szerint válogathat a számtalan program között. Továbbra is VII. Szegedi Nemzetközi Grillfesztivál az újszegedi Erzsébet Ligetben, este Dóm téren az Elisabeth című musicallel folytatódnak a Szabadtéri Játékok. Operett dalok, hangszerszólók, slágerek az új kenyér ünnepének tiszteletére – ezt ajánlja csütörtökön a Közéleti Kávéház, a mozikban új filmeket láthatunk, és az esti buli is az ünnepről szól majd.

Szabadtéri Játékok

Csütörtök este 21 órakor a Dóm téren az Elisabeth című musicallel folytatódnak a Szabadtéri Játékok. (Esőnap: augusztus 23). Szereplők: Janza Kata, Szabó P. Szilveszter, Bereczki Zoltán, Földes Tamás, Dolhai Attila, Füredi Nikolett, Felföldi Anikó, Molnár Piroska, Földes Tamás, Homonnay Zsolt. Rendező: Kerényi Miklós Gábor.

Az Államalapítás Ünnepe

Városi ünnepségek: Szegeden három helyszínen is zajlanak a nap folyamán az augusztus 20-iki ünnepségek. A Széchenyi téren 9 órakor az Országzászló ünnepélyes felvonása a Városháza előtt, koszorúzás Szent István és Gizella szobránál.

Kiskundorozsmán 9 órakor ünnepi szentmise és az új kenyér megáldása a római katolikus templomban. 10 órakor díszünnepség a Szent János téren a templom mellett, majd koszorúzás Kiskundorozsma főterén, a Dísz téren – a Kőbárány Kút avatása és szentelése. Ünnepi beszédet mond és a Kőbárány Kutat felavatja: Botka László Szeged Megyei Jogú Város polgármestere. A kutat megszenteli: Kiss Imre, a Szeged-Csanádi Egyházmegye általános püspöki helynöke. A Kőbárány Kút alkotója: Barta András szobrászművész. 11 órakor Ünnepi műsor Petőfi Sándor Művelődési Ház udvarában. Közreműködnek: Vajda Júlia, Andrejcsik István operaénekesek, Nagy Imre Erik karnagy, Akropolis Táncszínház, Kurina Irén, Lévay László, Gyuris Imre nótaénekesek, Báder Béla és zenekara.

A Huszár Mátyás rakparton 15 órakor Sheket koncert. 15.30-kor Pavane Táncegyüttes. 16.15-kor Gőzerő koncert. 17 órakor Szegedi Sasíjász Egyesület – nomád bemutató. 17.30-kor Hóra színház – táncműsor. 18.30-kor a Csanádpalotai Fúvószenekar. 19.30-kor Ruzsa Magdi koncert. 21 órakor Tűzijáték. 21.30-kor Útközband Zenekar – utcabál éjfélig.

Megyei ünnepségek: Igazi különlegességekkel készül a Szent István-napra Csongrád megye. Csütörtökön, augusztus 20-án, a Táncvilágkupáról három aranyérmet is elhozott, a magyar néptáncot nem hagyományos népviseletben megjelenítő 4 For Dance lesz a sztárvendég az Ópusztaszeren megrendezett ünnepségeken. Ugyanígy a tánc nyelvén elevenedik meg a honfoglalás Emese álmától az államalapításig, és a székelység és a magyarság kapcsolata a kezdetektől.

A nap részletes programja:

Versenyek, bemutatók: 10 és 13 órakor a Szabad Vitézi Oskola bemutatója – ősi küzdelmi gyermekjátékok tanítása, vívásoktatás. 14.30-kor Ejtőernyős bemutató.

A színpadon: 13 órakor Térzene – a Közösségi Alkotói Díjas, csanádpalotai Dér István Általános Iskola Fúvószenekara. 13.30-kor a Bab Társulat előadásában – Óriás bábos vásári komédia. 14 órakor a nap sztárvendége: 4 for Dance. 16 órakor “Hunor, Magyar – mondavilág a folklór nyelvén” – zenés történelmi táncjáték Emese álmától Államalapításig. Zeneszerző: Rossa László, Viktor Máté, koreográfus-rendező: Doktor László. 17.30-kor a NemEz Band folkrock koncertje. 19 órakor A Gyilkos-tó legendája, Fazekas Eszter története – a székelység és a magyarság kapcsolatát bemutató táncjáték. Előadják: a keszthelyi Salve Regina Kórus, a balatonedericsi Magnificat kórus, a gyergyócsomafalvi Bel Canto Kamarakórus, a keszthelyi Festetics György Zeneiskola zenekara valamint a gyergyószentmiklósi Hóvirág néptáncegyüttes.

Ünnep az Árpád-emlékműnél: 14.50-kor Nomád harcosok felvonulása történelmi zászlókkal. 15 órakor a Csongrád Megyei Önkormányzat ünnepsége: köszöntőt mond Vincze László országgyűlési képviselő. Alkotói díjakat ad át Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Ünnepi beszédet mond Szőcs Géza, Kiss Ernő-díjas erdélyi költő. Az új kenyeret megszenteli, és ünnepi gondolatait elmondja Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke. Az új kenyeret megszegi Makra József, Ópusztaszer polgármestere. Szent István-napi új kenyér szétosztása.

A lovaspályán Szent István-napi lovasverseny, a versenyszámok között bemutatóműsorok

Egész nap: Civil utca – bemutatkoznak Csongrád megye civil szervezetei, kézműves kirakodóvásár, póni lovagoltatás, vurstli – céllövölde, körhinta. A nemzeti ünnep alkalmából csak úgy, mint tavaly, most is ingyenesen lehet majd megtekinteni a Feszty-körképet. A Rotundában erre a napra a kilátót is megnyitják, onnan egy igazi körképet láthat mindenki Ópusztaszerről.

Szegedi Nemzetközi Grillfesztivál

Folytatódik a VII. Szegedi Nemzetközi Grillfesztivál az újszegedi Erzsébet Ligetben. Csütörtökön 12 órakor Vecsernyés Robi. 18 órakor Ritmus Tánciskola. 18.30-kor Akrobat Original Dance School. 19.30-kor Creativ Dance School. 20 órakor Super buli.  0.30-kor Bea és Vili.

Közéleti Kávéház

Az Öreg Honvéd Kisvendéglő tetőteraszán (Tömörkény Üdülőtelep 42.) csütörtökön 17.30-kor “Operett Promenád a napfény tetőn” – operett dalok, hangszerszólók, slágerek az új kenyér ünnepének tiszteletére. Közreműködnek: Széles Flóra, Szélpál Szilveszter, Erdődi Leona, Lévay László, Lázár János – ének; Csányi Ildikó– gordonka, Mózes János – zongora, Nagy Imre Erik – zongora. Az est háziasszonya: Szondi Ildikó.

Csütörtöki moziműsorok

A Grand Caféban csütörtökön:

19 és 21 órakor: A pankrátor – feliratos amerikai film, rendező: Darren Aronofsky.

A Belvárosi Mozi csütörtöki műsora:

Zsigmond Vilmos terem:

14, 16, 18 és 20 órakor: G-Force – Rágcsávók 3D – színes, szinkronizált amerikai animációs film, rendező: Hoyt Yeatman.

Balázs Béla terem:

18.15-kor: Akaratlanul – színes, feliratos svéd filmdráma, rendező: Ruben Östlund.

20.30-kor: A nő másik arca – színes, szinkronizált amerikai-angol romantikus dráma, rendező: Hans Canosa.

Csőke József terem:

18.30-kor: Kilencedik mennyország – színes, feliratos német film, rendező: Andreas Dresen.

20.45-kor: Őrült életek – színes, feliratos spanyol-mexikói-francia dokumentumfilm, rendező: Christian Poveda.

A filmekről bővebben a www.belvarosimozi.hu oldalon olvashatnak.

Csütörtök esti buli

A SZOTE Klubban csütörtökön 24 órától Az államalapítás ünnepének hivatalos afterparty-ja + SZIN Open Patkós doktorral.

Szórakozás

Szegeden is jól látható lesz a kedd hajnali csillaghullás

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Kedden 0 órától lesz érdemes az eget kémlelni.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kezdődik az első Gyütt-mönt találkozó Tápén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Heller Ödön Művelődési Házban, “Együtt vagyunk többek” címmel.

Tovább olvasom

Hírzóna

Szegeden is megtartják a logikai szobák éjszakáját

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Rejtélyek Háza várja a bevállalós csapatokat.

Tovább olvasom

Aktuál