Vélemény

Antiliberális SZDSZ?

Antiliberális SZDSZ?

2009. július 14., kedd
Antiliberális SZDSZ?

Pedig Retkesnek igaza van: a szabad demokrata elit és értelmiségi holdudvara igenis kezdettől fogva öntelt volt, és meg volt verve egyfajta felsőbbrendűség-tudattal. És bizony arrogánsak és agresszívak is voltak. A „liberális" nagyképűség és az arrogancia két lábon járó bizonyítéka volt Tamás Gáspár Miklós, Eörsi István Szabó Miklós (és mások) munkássága. Egy Kuncze Gábor nevű, nagytekintélyű szabad demokrata bálvány vezette be a „mérsékelt közép" politikusok körében a „letolvajbandázást" 2002-ben.

Bár a jobboldali média fanyalogva fogadta Retkes Attilának az SZDSZ elnökévé választását és - még inkább - az új elnök radikálisan új megnyilatkozásait, szerintem is száznyolcvan fok körüli fordulatot hajtott végre az SZDSZ. Mielőtt rátérnénk a részletekre, vegyük a bizonyítékot: kilépett az SZDSZ-ből a pártban maradt „alapító atyák" legtekintélyesebbje, Konrád György. Konrád politikai csillaga ugyan rég leáldozott, hiszen személye a Gyurcsánnyal közös legutóbbi charta-gyűlésre már egyáltalán nem vonzotta a megveszekedett fővárosi „liberálisokat", pártból kilépése mégiscsak jele annak, hogy számára és a hasonlóan gondolkodók számára a párt már nem jelent politikai otthont. Konrád Györgynek nem tetszik Retkes Attila „nyegle modora", amellyel az elődeiről beszélt, akiket viszont Konrád nagyra tart. Hm. Konrád mintha nem ebben a világban élne. Retkes Attila azt találta mondani, hogy a tagság többségére nem, de a párt egyes vezetőire jellemző a nagyképűség és az arrogancia. Konrád rengeteg politikai esszét írt, amelyből kitetszik a politikai stílus s különösen a beszédstílus iránti érzékenysége, de jellemző módon sosem volt bátor sajátjai viselkedését és beszédmódját elemezni, amiből - minő meglepetés - az SZDSZ kultúrfölénye kerekedett ki. Pedig Retkesnek igaza van: a szabad demokrata elit és értelmiségi holdudvara igenis kezdettől fogva öntelt volt, és meg volt verve egyfajta felsőbbrendűség-tudattal. És bizony arrogánsak és agresszívak is voltak. A „liberális" nagyképűség és az arrogancia két lábon járó bizonyítéka volt Tamás Gáspár Miklós, Eörsi István Szabó Miklós (és mások) munkássága. Egy Kuncze Gábor nevű, nagytekintélyű szabad demokrata bálvány vezette be a „mérsékelt közép" politikusok körében a „letolvajbandázást" 2002-ben. De emlékszek a „hőskorra", 1989-re, amikor egy másik bálvány, Magyar Bálint az élen járt Pozsgay Imre lebonapartistadiktátorozásában. A szabad demokrata elitnek és értelmiségi holdudvarának kezdettől fogva annyira természetes volt a lefasisztázás és leantiszemitázás, hogy hiábavaló dolog lenne velük egy kávé vagy egy sör mellett elbeszélgetni arról, hogy az alaptalan lefasisztázás és leantiszemitázás nagyjából megfelel a lezsidózással, miáltal a lefasisztázó és leantiszemitázó szabad demokratákat csak tartalmi és stiláris különbség választja el azoktól, akik őket zsigerből gyűlölik. A szabad demokrata elittel és értelmiségi holdudvarával való viták kezdettől fogva azzal fenyegettek, hogy a vitapartnert rövidúton antiliberálisnak vagy antiszemitának minősítik. Éles eszű bírálóim kedvéért utóbbira vegyünk egy ordító példát. Egy nem baloldali politológus a kilencvenes évek közepén azt merte írni, hogy a sajtó egy része támogatja az SZDSZ-t, amire Bodor Pál (Diurnius) azzal válaszolt, hogy az illetőt összemosta Kolosváry-Borcsa Mihállyal, akit a Népbíróság ítélete nyomán 1946-ban háborús bőnösként kivégeztek. Bodor Pál (Diurnius) üzenete egyértelmű volt: aki az SZDSZ-t bírálja, karrierjével játszik. Mert hát ki lenne az az őrült (politológus), aki állását és egzisztenciáját kockáztatná az SZDSZ bírálata miatt? A történet persze jellemző módon úgy kerek, hogy később Debreczeni József nyugodtan leírhatta Bodor Pál (Diurnius) lapjába, hogy a régi (liberális) Magyar Hírlap intim viszonyban állt az SZDSZ-szel, de csak azután, hogy Debreczeni átállt Gyurcsány Ferenc oldalára... Konrád György nem ért egyet azzal, hogy Retkes Attila olyan dolgokért kért bocsánatot, amelyeket nem ő tett, így ez a bocsánatkérés valójában váddá alakult át. Konrádnak igaza van. Amik miatt bocsánatot kért Retkes Attila a szabad demokrata választóktól és általában a magyar társadalomtól (a párt nem foglalkozott kellő súllyal a magyarságot érintő sorskérdésekkel, a határon túli magyarok ügyével; magukra hagyták a vidéket; korrupciós ügyek), azokat hosszú évek óta mondták, mondtuk, mondtam. Olyan régóta pergett le azonban az SZDSZ-ről mindez, hogy a párton belüli kimondásuknak valóban váddá kellett válniuk. Igen, Retkes Attila akár idézhette is volna Emil Zolát 1896-ból: J'Accuse -Vádolom! Retkes Attila nem olyan SZDSZ-t szeretne, amilyen volt a pártja, amikor - idézem - néhány budapesti szabad demokrata elefántcsonttoronyba zárkózva eldönti, hogy mi lenne jó a pártnak és a társadalomnak, és csak arra nem figyelnek oda, hogy ez nem egyezik a magyar társadalom 95-98 százalékának szándékával. Konrád György kilépett az SZDSZ-ből, más szabad demokrata potentátok meg sem jelentek a gyűlésen, és a régi elit maradéka nem pályázott az új vezetésbe. A helyzet így kísértetiesen emlékeztet Tölgyessy Péter megbuktatására. Tölgyessyt 1991-ben választották meg nagy támogatással és lelkesedéssel az SZDSZ elnökévé, és ő egy polgári (jobbközép) szervezetté akarta átalakítani a pártot, ami nem egyezett meg az SZDSZ informális elitjének akaratával. Ez a Kis János vezette „kömény mag" nem vállalt szerepet az új, Tölgyessy irányította pártvezetésben, és a háttérből rövid úton meg is buktatták őt - ugyanazzal a letaglózó retorikával, mint amivel korábban támadták Pozsgay Imrét... Retkes Attila tehát vagy egy „ősbölényektől" megtisztult-megtisztított pártot fog vezetni, vagy fel kell készülnie az „ősbölények" utóvédharcaira. Az összecsapás ideológiai frontja adott. Retkes általában kerüli a „liberális" Magyarországon lejáratott-lejáratódott fogalmát, és helyette hajlik a „szabadelvű" fogalmát használni, és - Egek Ura! -nemzeti liberalizmusról is beszél. A rendszerváltás idején, a „liberális" ősbölények korában ez azonban szentségtörésnek számított. Az MDF akkori nemzeti liberálisai (Debreczeni József, Elek István, Furmann Imre) által hangoztatott nemzeti liberalizmussal szemben a liberálisok legfőbb ellenvetése az volt, hogy ezek szerint ők, a szabad demokraták, nemzetietlen liberálisok... Ha az ideológiai magyarázatok helytállóak, Retkes Attila „vádjainak" tartalma és a „nemzeti liberális" fordulat a Konrád György fémjelezte „ősbölények" politikai rezervátumában antiliberalizmusnak számítottak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.