A pünkösd után következő ünnepek sorából az úrnapja emelkedik ki, amelyet a szegedi eredetű Lányi-kódex szentvérnapként említ. Ekkor ünnepli az egyház Krisztus testét és vérét, az oltáriszentséget.
„Bár csütörtök ősidőktől fogva egészen napjainkig az Oltáriszentség emlékezetére rendelt nap, mégis sokáig hiányzott a Kenyér és Bor kiváltságos ünnepe.” (Bálint Sándor)
1246-ban IV. Orbán pápa tette kötelező ünneppé, és szokássá vált az oltáriszentség körülhordozása, kihozzák a templomból (valamikor meghordozták a tavaszi vetések között, hogy távol tartsa a természeti csapásokat, s nyomában bő termés járjon), a körmenet, az úrnapi menet alkalmával megszentelik vele azt a négy oltárt, amely a zöld ágakból készített sátrakban áll, közben a földre virágokat szórnak. (A virágokat később különböző alkalmakkor használják fel: a beteg gyerek fürdőjébe tesznek belőle, a fájós fogat füstölik vele, hernyók ellen a káposzta közé rakják stb., a zöld ágból is visznek haza, mert a néphit szerint a ház négy sarkába tűzve megvéd a villámcsapástól, de a beteg tehénnek sem utolsó gyógyszer…)
Úrnapja megünneplésére a XIII. századtól vannak adatok, mégis talán az egyik legérdekesebb leírás Daniero Tamás modenai követé (1501), aki a budavári körmenetről számol be. II. Ulászló idejében a hatalmas felvonulás, amelyen a király is részt vett, Mohamed koporsójának szétverésével zárult. A látványos szokást azzal a jóslattal magyarázták, hogy a mohamedán hitnek csak akkor lesz vége, ha Mohamed jelképes mecsetjét és koporsóját sikerül szétrombolni. A követ lejegyzése szerint a hatalmas tömeg (melyet a szökőkútból egész nap folyó kitűnő bor is kellőképpen ráhangolt) foggal, körömmel, botokkal, kövekkel el is végezte a rárótt nagy feladatot.
„Talán a hajdani magyar hagyományvilágból is elárul egyet-mást az 1593-ban München városában tartott ünnepi körmenet. Egyik jelenetét ugyanis a magyar Barakha Miklós rendezte: a csoport élén magyar ruhába öltözött zászlós, sárga magyar csizmában. Lovát strucctollak ékesítették. A menetben Barakha fiai mellett egy törpe mór, továbbá muzsikusok is felvonultak, valamint 14 zsidó és 100 perzsa lovas. A menet közepén a fáraó lovagolt, a végén pedig 12 alabárdos következett. Az egésznek az exitus Izrael megjelenítése volt a célja, ami egyúttal a magyar népnek a török rabságból várt kiszabadulására is akart utalni.” (Bálint Sándor)
