Kultúra

Szabadtéri: Szerethető operett, szerethető színészekkel

Szabadtéri: Szerethető operett, szerethető színészekkel

2009. június 30., kedd
Szabadtéri: Szerethető operett, szerethető színészekkel
stohlandras1

Cigányszerelem - idén Lehár-operettel indul a szabadtéri, amely olyan nagy nevekkel robog be a csillagtetős színpadra, mint az alapvetően főként prózai sztárszínészként ismert Bodrogi Gyula, Gesztesi Károly vagy Stohl András, akit meginvitáltunk egy beszélgetésre a keddi közönségtalálkozó után.

- A közönségtalálkozón beszélt arról, hogy vélhetően itt is, mint a Csárdáskirálynőben játszott Bóni-alakításakor valószínűleg le kell vetkőznie a „bejött a műsorvezető"-reflexeket. Műsorvezető, táncos, tévésorozat-főszereplő - ilyen nyilvános szereplések után hogyan jött most egy szabadtéri operett mellékszerepe?

- Valójában a Csárdáskirálynő miatt vállaltam el ezt a szerepet, mert azt a munkát annyira élveztem, annyira jó volt a próbák és az előadás hangulata is, és nagyon jó érzés volt akkora sikert aratni. Ennek fényében nagyon reméltem, hogy a Cigányszerelmet is a hasonlóan erős művészgárdával meg tudjuk ismételni. Nagy várakozással tekintek felé, és szeretném, hogy olyan jó legyen, mint amilyen a Csárdáskirálynő volt. Sok olyan kollégám játszik itt, aki szerepelt abban az előadásban is,

Silló Pista

karnagy úr például szintén vezényelt - a darab zenei oldalát tőle tudom, úgy véli, hogy a mostani egy elég erős zenei anyag.

Bodrogi Gyula

bácsi szintén egy erős kapocs, tudom, hogyha ő itt van, akkor nagyon nagy baj nem lehet.

- A Csárdáskirálynő Bónija ugyanakkor jelentőségében nehezen mérhető össze a Cigányszerelem Tivadarjával.

- Így van, ahhoz képest itt másabb a helyzet, mert Paulett és Tivadar lényegesen gyengébb szerepek, mint például a Bóni volt, maguk a számok sem annyira jók, a „Hej, cica", vagy a „Te rongyos élet" slágerek után két dalt kell most énekelnem, amelyek nem is Lehár-szerzemények ráadásul, hanem a darab vicces szereplőinek betett számok. Így sokkal nehezebb dolgunk van. A zenés szerepekben történik a konfliktus, mi gyakorlatilag „sallangként", kis bohóctréfát tudunk felmutatni, buborékot robbantani, hogy a néző elmosolyodjon, vagy tudjon egyet fújni két nagy szám között. Ez nem feltétlenül hálás, de lehet, hogy a négyezer néző viszont hálás lesz érte. Egyelőre azt tudom mondani, keményebb dió - nehezebben adja magát, mint a Bóni.

- Mint említettük, mellékszerepről van szó; utóbbi főszerepei, műsorvezetői stb. munkája után nem zavarja, hogy most nem ön áll a központban?

- Ez egyáltalán nem érdekel. Csak az foglalkoztat, hogy a felvonásonkénti két-három jelenetemet, két-három dalomat magas színvonalon tudjam végigcsinálni.

ciganyszerelem26
- Míg egyik oldalon operett-rajongótáborokat látunk, mások véleménye szerint a műfaj sablonos - ennek ellenére mégis igen nagy sikert szoktak aratni a nagyoperettek. Mit gondol, mennyire életképes ez a műfaj?

- Az operett egy nagyon szerethető műfaj. Érdekes, hogy miközben azt mondom, hogy rendkívül sikeres előadások születhetnek az operettekből - hiszen kifejezetten alkalmas arra, hogy a néző szeresse, a közönség lelkét kinyissa és mi a zenével megemeljünk a szituációt -, de közben mégis, valóban sablonos műfaj: megvannak a bonvivánok és a szubrettek, valamint a táncos-komikusok, és szinte akárhol játszik az ember, Szegeden vagy Szolnokon, nagyjából cserélhetők a színészek. Például az én bonvivánom eljátszhat majd ott egy előadást, csak meg kell neki mondani, hogy kivel s hol jön be. Maga a szituáció ugyanaz. Persze a prózai színházban is, de ott rengetegféle megfejtés létezik. Szóval ez egy összetett kérdés, mindenesetre én szeretem.

- Egy kis kitekintés: mit csinál most a próbafolyamat alatt?

- Őrület van most: már csak esténként próbálunk, szerdán megyek le Siklósra a Tenkes kapitánya lovasjeleneteit próbálni, és elkezdek ingázni. Azt még nem tudom, hogy a bemutató napján is mennem kell-e, remélem akkor nem, és akkor tudok pihenten készülni az előadásra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.