Írjon nekünk

Egyetem

Naprendszer-túra: a víztoronytól a Csillagvizsgálóig

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

naprendszer4Ősnap? Föld típusú bolygók? Hányszor nagyobb a Nap a Földnél? – ilyen és hasonló kérdésekre már tudnak válaszolni mindazok, akik részt vettek a Tömörkény István Gimnázium diákjai által tartott „Naprendszer-túrán”, melyet Moróné Tapody Éva fizikatanár szervez. A június 5-i túrába a SZEGEDma.hu is belehallgatott.

Általában elismerendő kezdeményezésként szokták üdvözölni a frontális tanári munkával szemben azt, amikor a tanár képes kilépni a tanterem zártságából, és élővé, megtapasztalható, élvezetesebbé tudja tenni diákjai számára a tananyagot – a Tömörkény-gimnázium diákjainak pontosan erre nyílik lehetőségük. A Szent István-víztorony lábánál diákok gyülekeznek – a víztoronyban egy kis fizikus ízelítőt kaphattak, mielőtt elindulnak a túrára. A torony lábánál két diák ismerteti a Naprendszer egészét, majd pedig a Napról is hallunk, amelyet egy sárga labdával szemléltetnek. Érzékletes, milliméter pontosságú, arányos modellekként kisebb golyócskák jelzik majd a fényes csillagunk körül keringő bolygókat. Ha a Nap egy nagy sárga labda, akkor a Plútónak – melyet már nem is bolygóként, hanem törpebolygóként tartanak számon – méretarányosan egy mákszem felel meg – magyarázza Moróné Tapody Éva. Utána útnak indulnak. A Merkúr-Vénusz-Föld-Mars még a közelben modellezhető, a Kálvin téren már az üstökösök és kisbolygók térségében járhatunk, majd az Anna-kútnál helyezkedik el a Jupiter, a színháznál van a Szaturnusz, Újszegeden lent a parkolóban az Uránusz, a Füvészkerti úton a Neptunusz. A túra stílszerűen a Csillagvizsgálónál végződik: ez most a Naprendszer széle. A túrát 9. és 11. osztályos diákok vezetik. Minden állomásnál más-más felkészült tanuló tart ismertetőt, a helyszínen pedig képes leírást is hagynak a járókelőknek.

naprendszer2

Ha egy labda a Nap, a Plútónak egy mákszem felel meg.

„2005-ben, a Fizika Nemzetközi Évében számtalan városi rendezvénybe kapcsolódtunk be diákjaimmal. Felejthetetlen élményt jelentett a gyerekeknek és nekem is például a Fénystafétában való részvétel, a sok kísérleti bemutató, melyre nagy izgalommal készültünk” – meséli a tanárnő az előzményeket. Mint mondja, akkor született meg benne a Naprendszer-túra gondolata. „Hasonló ismeretterjesztő túrán vettem már részt, de azt egy csillagász tartotta, nem diákok. Én szerettem volna, ha minél több tanítványom részesül a tanítva tanulás élményében” – vallja a tanárnő. A Csillagászat Nemzetközi Évét szeretnék ezzel felejthetetlenné tenni, ezért már korábban bekapcsolódtak a városi rendezvényekbe, és az egyetem által kiírt Kutató Iskola pályázaton nyertek pénzt is a programokra. A Naprendszer-túra tervezése a méretezéssel kezdődött – tudjuk meg Moróné Tapody Évától. Éppen alkalmasnak bizonyult a Szent István téri Víztorony és a Csillagvizsgáló közötti táv az ebben az arányban lekicsinyített égitestekkel arra, hogy egy kellemes túra során érzékelhetővé váljanak a távolságok, méretarányok. „A Víztorony számtalan érdekes látnivalót kínál, a túra első óráját ezek megtekintésére szánjuk, a végállomás pedig a Csillagvizsgáló. Mindkét helyen vannak segítőim, Kopasz Kata fizikatanárnő, Békei László tanár úr és Szalai Tamás csillagász – nagyon hálás vagyok a közreműködésükért” – meséli a részleteket a tanárnő. „Úgy gondolom, a vendégeknek is élmény ez a négyórás program, szeretnénk több alkalommal is sort keríteni rá. A mostani a második alkalom, de a következőre, július 3-aira is van már jelentkező. Terveim szerint a következő tanévekben is megismételnénk a túrát. Ez lehet a csillagászat tananyag tanításának egy módja és egyúttal ismeretterjesztés is” – összegez Moróné Tapody Éva.

Egyetem

Jubileumi kiállítást rendeznek az egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az Alma Mater MÁSkép(p) című kiállítás-sorozatának jubileumi, harmincadik tárlatán.

Tovább olvasom

Egyetem

Kárpát-medencei óvodapedagógusok találkoznak Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kétszáz vajdasági és dél-erdélyi szakember érkezik.

Tovább olvasom

Egészség

Az ország első véradásbarát egyeteme lett az SZTE

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az intézmény együttműködési megállapodást kötött az Országos Vérellátó Szolgálattal.

Tovább olvasom

Aktuál