Közélet

Keményebb Trianon-politikát sürget a Jobbik

Keményebb Trianon-politikát sürget a Jobbik

2009. június 3., szerda
Keményebb Trianon-politikát sürget a Jobbik

Ahogy arról korábban már portálunk is beszámolt, a Jobbik szegedi szervezte Trianon-megemlékezést rendez az Aradi Vértanúk terén június 4-én. Szerdán ehhez kapcsolódóan tartottak sajtótájékoztatót a radikális párt helyi képviselői, ahol szóba került a békediktátum és a Fidesz viszonya, illetve a Jobbik román konzulátussal és a rendőrséggel vívandó jogi tusája is.

A Jobbik szegedi elnöke,

Tóth Péter

arra a kérdésünkre, hogy miért éppen a Fidesz székháza előtt tartott sajtóankétot, úgy felelt, hogy több kifogásuk merült fel a legnagyobb ellenzéki párt Trianon-politikájával összefüggésben. Szerintük - véli Tóth - a Fidesz 1990 óta nem lép fel elég keményen a trianoni sebekkel kapcsolatos kérdésekben. Az elnök példaként említette a 2004-es dátumot, amikor Tóth szerint

Orbán Viktor

Románia csatlakozásának feltételként nevezte meg az erdélyi autonómiát. Miután a Jobbik szegedi szervezete leszögezte, hogy ezeket az aggályaikat minden év június 4-én hangoztatni fogják, a párt elnöke kitért a román konzulátus előtt tartott sajtótájékoztatójukat követő fejleményekre. Amint arról

a SZEGEDma.hu is írt

, egy a konzulátus előtt tartott Jobbik sajtótájékozató után szabálysértési eljárást kezdeményeztek ismeretlen tettes ellen, és ez ügyben először

Ö. Kovács Márton

alelnököt, majd Tóth Pétert is meghallgatták tanúként. A feljelentésben - amely Tóth szerint a konzulátusról érkezhetett - többek között az áll, hogy az adott időpontban 10-15 személy demonstrált a konzulátus előtt. A párt szegedi elnöke leszögezte, hogyha a rendőrségi vizsgálat megállapítja a szabálysértést, akkor ő hamis tanúzás miatt feljelentést tesz az eljáró rendőr és a román konzulátus ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.