Felavatták Kereszty Béla emléktábláját a Maty-éren

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

keresztybela5Kereszty Béla (1938-2008), a Maty-éri olimpiai vízicentrum egyik megálmodója és létrehozója emléktábláját avatták föl ünnepélyes keretek között pénteken Szegeden a MOL kajak-kenu Világkupa-verseny alkalmából.

A szegedi Gróf Széchenyi István Nemzeti Kajak-Kenu és Evezős Olimpiai Központ, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a Csongrád Megyei Evezős Szövetség és a Démász-Szegedi Vízisport Egyesület kezdeményezésére a 2009-es MOL Világkupa-verseny alkalmával leplezték le azt az emléktáblát, mely a fantasztikus szegedi pálya megalkotásában kiemelkedő szerepet játszó, tevékenységével a kajak-kenu sportághoz kötődő Kereszty Béla előtt tiszteleg.

A megjelenteket Petrovics Kálmán, a Démász-Szegedi VE igazgatója köszöntötte, majd Vaskuti István, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai alelnöke, a nemzetközi szövetség alelnöke mondott beszédet. Az egykori kiváló kenus nyílt, széles mosolyú, barátságos, mindig segítőkész személyiségként idézte meg mindenki Béla bácsiját. Mint fogalmazott, van, aki megyei főjegyzőként, van, aki egyetemi tanárként, s van, aki barátként emlékszik Kereszty Bélára, akiről mindenki tudta: rajongásig szerette a kajak-kenu sportágat, s egyik megálmodója és létrehozója a Maty-éri pályának. Akkoriban sokan értetlenkedve fogadták terveit, de utólag már nyilvánvaló: zseniális ötlet volt tőle, hogy a délibábos puszta közepére álmodott meg egy versenypályát, mely mára Szeged védjegyévé vált; sokan ennek révén ismerik a várost a világban – mondta Vaskuti. „Béla bácsi, legyél mindig a fiatalokkal, az edzéseken és a versenyeken is!” – zárta gondolatait az alelnök.

A márványtábla – melyet a magyar szövetség részéről Vaskuti István, a Démász-Szegedi VE-től Dervarics Attila elnök, Horváth András, a Maty-éri létesítmény vezetője, valamint a Csongrád Megyei Evezős Szövetséget képviselő Kemény László leplezett le illusztris vendégek jelenlétében – méretében és kivitelében is illeszkedik a korábban elhelyezett emléktáblák sorába, azokkal együtt, egy sorban és betűrendben állít emléket a pálya megálmodóinak és a létrehozásában kiemelkedő szerepet játszó személyiségeinek az evezősszobor alatti emlékhelyen.

Előző sztori

A püspöki konferencia az egyház elleni hitelrontásról

Következő sztori

Több állomásból álló golfverseny indul Szegeden