Egészség

Szegedi élő alakzat a járványos gyermekbénulás ellen

Szegedi élő alakzat a járványos gyermekbénulás ellen

2009. május 6., szerda
Szegedi élő alakzat a járványos gyermekbénulás ellen
rotary1

Csaknem százötven ember hirdette a járványos gyermekbénulás elleni küzdelem fontosságát szerdán kora este Szegeden a Dóm téren; a résztvevők élő alakzatként a betegség latin nevét, a poliót formázták meg.

Az akciót a Rotaract Club szegedi szervezete kezdeményezte. A betegség ellen a világban már két évtizede küzd az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint a Rotary Club és ifjúsági szervezete, a Rotaract. Munkájuk eredményeként 99 százalékban csökkent a fertőzések száma.

Varga Petra

, a Rotaract Club szegedi titkára az MTI-nek elmondta: a cél az, hogy a világ felfigyeljen erre az egykoron gyilkos betegségre, amely mostanra szerencsére szinte majdnem teljesen eltűnt. Kitért arra, hogy a Microsoft atyja,

Bill Gates

és felesége által létrehozott alapítvány felajánlotta: megduplázza azt a pénzt, amit a Rotaract összegyűjt a betegség ellen. A világon eddig összesen 550 millió dollár gyűlt össze - mondta Varga Petra. A poliomyelitis-szindróma jellegzetes, vírusok által okozott tünetegyüttes, amelynek lényege, hogy a gerincvelőben elhelyezkedő mozgató idegsejtek elpusztulnak. Korábban a polio-vírus okozta gyermekbénulás járványos formában fordult elő, a járványos betegségek egyik legrettegettebb képviselője volt. A kötelező védőoltások bevezetése következtében Európában, napjainkban ez a fertőzés már nem fordul elő. Magyarországon az első jelentős gyermekbénulás-járvány 1931-ben volt, de a járványügyi helyzet igazán súlyossá az 1950-es évek közepétől vált. 1954-ben, 1957-ben és 1959-ben egyaránt komoly járványok alakultak ki. Ha sikerül elérni, akkor a poliomyelitis lesz a második betegség, amitől jól szervezett kampány eredményeként sikerül az emberiséget végleg megszabadítani. A WHO 1980-ban nyilvánította a Földet feketehimlő-mentesnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.