Százhuszonöt éves a szegedi iparosképző iskola


Fennállásának 125. évfordulóját ünnepli Szeged legrégebbi szakmunkásképző intézménye, a Szeged-Móravárosi Szakközép- és Szakiskola.
Az ünnep alkalmából a programok az évfordulót jelző szám köré szerveződtek - mondta el a pénteki ünnepi megnyitót megelőzően az MTI-nek az intézmény igazgatója,
Feketű Béla
. Mint kifejtette, minden a 125-ös szám jegyében zajlik pénteken az iskolai és városi helyszíneken egyaránt. Az intézmény falai között például 125 perces foci- és horgászverseny, illetve 125 pontos kosárlabdadobás lesz, délután pedig az évfordulós számot megformálják élőképben is. Az iskolán kívül, a városban az osztályok különböző feladatokat elvégezve pontokat gyűjthetnek, illetve kiállításokon - a szegedi Somogyi-könyvtárban, illetve a Fekete Házban - szintén játékos feladatokban vehetnek részt. A tárlatok egyébként már nem csak a tanulókat, de a szegedieket is várják: láthatnak inasrajzokat, fotókat és tárgyakat a korabeli iparos képzésről. A fiú iparostanonc iskolát 1884-ben alapították, és kezdetben még csak heti három napot tanultak a fiatalok, a hét többi napját a mesterek mellett inaskodással töltötték. A harmincas években, miután folyamatosan nőtt a gyermeklétszám, új épületbe költöztették az intézményt és egyesítették a leány tanonciskolával. A kétezer diák számos szakma közül választhatott, akkor még akár kazánkovácsnak, hangszerkészítőnek, kaptafakészítőnek vagy kékfestőnek is tanulhattak. A második világháborút követő államosítás után szintén költözött az iskola, majd egy évtizeden belül a létszám további növekedése miatt kettéválasztották. A háromezres diákság szakszerű képzése ugyanis már lassan megoldhatatlan feladatnak bizonyult. 1963-ban két intézmény - a fiúknak a 600-as, a lányoknak a 624-es - lett, bár nem váltak el teljesen egymástól, hisz egymás melletti épületbe költöztek. A különélés időszaka 2007-ben szűnt meg, amikor újra egyesítették a két létesítményt. Az iskola ma is egyik bázisa a szakmunkásképzésnek a régióban - foglalta össze az intézmény működésének jelentőségét Feketű Béla. Idén 1700 diák tanul az iskolában, amely 62 szakmát tart a kínálatában. Ezek közül természetesen nem mindegyik indul minden évben, elvégre alkalmazkodni kell a munkaerőpiaci igényekhez - hangsúlyozta a vezető. Viszonylag népszerű szakmák közé tartozik az asztalos, a fodrász, a hűtő- és klímaszerelő, illetve a különböző építőipari szakmák. Egyre kevesebb a jelentkező viszont a könnyűipari- és nyomdai szakmákra, annak ellenére, hogy a térségben sok nyomda és varroda is működik.