Írjon nekünk

ARC

Papírkutyákba csomagolt kelet-európai üzenet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Február 11-én Székesfehérvár után Szegeden a Belvárosi moziban mutatták be a Papírkutyák című új magyar filmet. A díszbemutatón részt vett a rendező és forgatókönyvíró, Gyöngyössy Bence is, akinek neve talán leginkább az Egy szoknya, egy nadrág, majd az Egy bolond százat csinál remakek kapcsán került a köztudatba. A rendezővel közvetlenül a vetítés előtt beszélgettünk az új filmről, melyben valami közép-európai üzenetet vélhetünk felfedezni.

– A Papírkutyákban főszerepekben látjuk viszont Csumpit és Kuplungot – azaz Scherer Pétert és Mucsi Zoltánt -, a két jómadarat, akik a korábbi részekben kedves és humoros mellékszereplők voltak. Hogyan jött az ötlet?

– Ez egy elég régi ötlet. Péterrel és Zolival először az Egy szoknya, egy nadrágban dolgoztam együtt, és nagyon jól emlékszem arra a pillanatra, mikor a diszkóban forgattunk, és volt egy jelenet, mikor egy leesett húszasért lehajol Csumpi. Ezután a jelenet után mondtam Péternek, hogy olyan jó ez a két figura, hogy kellene velük csinálni egy külön filmet is, amely kifejezetten erről a két szereplőről szól. Akkor kezdtünk el ezen együtt gondolkozni.

“Mucsiék már megint barokkosítják a filmet…”

– De közben 2006-ban jött az Egy bolond százat csinál is.

– Így van, abban a filmben ugyanezt a két szereplőt, ugyanezzel a névvel beemeltük egy teljesen más történetbe – ez elég ritka a filmkészítésben. Az Egy bolond…-ban már kicsit nagyobb szerepet kaptak, nem is a forgatókönyv szerint, hanem a film készítése alatt. Emlékszem, hogy némelyik másik szereplőt ez olykor zavarta is, el is hangzottak ilyen mondatok, hogy „Mucsiék már megint barokkosítják a filmet”, és építik ki a saját szerepüket. Aztán egyre intenzívebben elkezdtünk beszélni róla a két másik film forgatókönyv-írójával, Litkai Gergővel is, és amikor elkészült az Egy bolond…, akkor döntöttük el, hogy ha már ennyit beszéltünk róla, akkor ez lesz a következő.

– Hogyan látja most ezt a három részt így együtt?

– Úgy érzem, az első filmem, a Cigánytörvény óta valamilyen szinten a Papírkutyákat szerettem a legjobban. Kezdetektől fogva volt ugyanis egy tervünk. Ez a film egy nagyon speciális, kicsit szürreális kelet-európai, már-már balkáni – bár nem szívesen használom ezt a szót, mert nem a magyar filmekre jellemző a balkáni humor, inkább a Kusturica-filmekre. Persze távol álljon tőlem, hogy magam hozzá hasonlítsam, mert rendkívül nagy tisztelője vagyok, de valami ilyesfajta humorból építkezik a Papírkutyák is. Sokkal kevésbé a helyzetkomikumra épül, mint például az Egy szoknya, egy nadrág, inkább erősebben a dialógokra. Nagyon gyorsan változnak benne a hangulatok, tehát alapjában véve egy rendkívül szórakoztató film, amin rendkívül sokat lehet nevetni, de ugyanakkor jeleneten belül is szinte mondatról mondatra változnak a hangulatok, ez teszi összetetté a filmet. Ráadásul emellett a „balkáni”, kicsit „vad keleti” kavalkád mellett van egy nagyon erős narratív vonala, hiszen egy monológra épül, egyfajta narrációra, amely ugyanakkor a klasszikus amerikai maffiafilmeket idézi: Martin Scorsese filmjeiben például nagyon fontos szerepet játszanak a hosszú elbeszélő monológok.

Lúzernek lenni és maradni…?

– Az egyszerű vígjáték így már nem is olyan egyszerű…

– Valóban, így nézve műfajilag elég komplex egyveleg született, ugyanakkor nagyon tipikusan kelet-európai figurák jelennek meg ebben a filmben, igazi “lúzerek”, akik talán az elmúlt húsz év vesztesei. Mindenfélével próbálkoznak, de mindig vesztesek maradnak, mert valamilyen kedves módon kétbalkezesek, szerencsétlenek, ugyanakkor mindegyik rendkívül szerethető figura. Van ez a két Kárpátaljáról ideszakadt egyszerű megélhetési bűnöző, Csumpi és Kuplung, akik az életük nagy dobására készülnek, és mint minden nagydobáshoz, ehhez is kell egy csapat. Összeszednek néhány hozzájuk hasonló figurát és összeáll a csapat, amelyet én sokkal inkább egy terápiás csoportnak neveznék, mint bűnbandának: lelkileg sérült, tipikus kelet-európai figurák.

– Hogyan jutott eszébe ez a vonal, ez az „üzenet”?

– Azt hiszem, hogy ha az ember kicsit is kreatív, és nyitott szemmel jár a mai Magyarországon, ez a téma adja magát. Hihetetlen nagy ellentmondások vannak ebben az országban, és ezt többféleképpen lehet megközelíteni – én úgy gondolom, hogy ha az ember ezt a humor szemszögéből közelíti meg, akkor lehet csinálni egy rendkívül szórakoztató, de kicsit elgondolkoztató filmet – nem feltétlenül mindig a negatív oldaláról kell megközelíteni a problémákat.

Tábla birkanyájjal

– És a tábla?

– Igen, érdekes módon van egy visszatérő betét a filmben: egy tábla, ami teljesen rendszertelenül jelenik meg. Ez a tábla, ez az intermezzo – ami egyébként a történetnek egy szerves része, hiszen a film végén bezárul vele egy kör – egy személyes élményen alapul. Pont az Egy bolond… -nak a bemutató turnéján jártuk az országot. Meg kellett állnunk valahol, rossz idő volt, szakadt az eső – a magyar filmek bemutatója mindig télen van, mert az emberek máskor nem járnak moziba… Álltunk valahol a szakadó esőben, kinéztem az ablakon és egy iszonyatos sártenger közepén állt egy hatalmas, hófehér, csillogó tábla, előtte egy birkanyáj. És az volt a táblára írva: „Itt épül Európa”. Ennek a képnek az ellentmondásossága ihlette ezt a vonalat.

– Akkor most kicsit most kinevetjük önmagunkat?

– Úgy gondolom, hogy az emberek leginkább saját magukon szeretnek nevetni. Ezt nem mi találtuk ki, de ez is a titka annak, hogy ez az egyetlen filmes műfaj – a saját környezetben és a saját sztárokkal játszódó film -, amely ezekben a kis európai országokban, mint Magyarország, működik.

– Mit vár a filmtől?

– Oh, az ilyen kérdésekre nem szoktam válaszolni… Ma fogom látni a filmet először közönséggel, ez egy nagy pillanat. Igaz, tegnap volt már egy vetítés Székesfehérváron, de sajnos nem tudtam elmenni. Egy rendező számára ez mindig az igazság pillanata, mikor először látja a filmét idegen emberekkel teli moziban, és próbálja a reakciókat magába szívni: itt minden eldől. Úgyhogy nagyon bízom a szegedi közönségben.

ARC

“Botka László Szeged Karácsony Gergelye” – videó!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

A helyi homokozón kívül nem talál másik játszóteret magának – hangzott el a Hír TV Főhős című műsorában.

Tovább olvasom

ARC

Oklevelet kapott Szeged legnagyobb vasútbarátja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Nagy József, a Vasúttörténeti Alapítvány titkára szerint már születésekor eldőlt, hogy a vasútnak szenteli életét.

Tovább olvasom

ARC

Húsz éve a múzeum szolgálatában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Medgyesi Konstantin 1999 augusztusa óta azért dolgozik, hogy a szegedi Móra Ferenc Múzeum sikeresen működjön.

Tovább olvasom

Aktuál