Megérkezett Temüdzsin, a tevecsikó

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotók: Gémes Sándor

Nos, nem a fiatal Dzsingisz kán, a hírhedt mongol uralkodó támadt fel, és látogatott el a Szegedi Vadasparkba, csupán a lengyelországi Poznanból január utolsó napjaiban érkezett tevecsikó viseli ezt a végtelen eurázsiai steppét idéző, egzotikusan csengő nevet.

Temüdzsin, a tavaly márciusban született csődör most, a szintén nemrégiben érkezett Katával, illetve az egy évvel idősebb, szegedi születésű Góbival ismerkedik. Tamás, az idősebb csődör rövidesen távozik a csapatból, így a szegedi „teveközösség” teljesen megfiatalodik.

Előző sztori

Pályázati segítség a kistelepüléseknek

Következő sztori

Kiállítás: Darwin a Somogyiban