Szórakozás

Hétfő: 40 nap Kínában

Hétfő: 40 nap Kínában

2009. február 22., vasárnap
Hétfő: 40 nap Kínában

A színházban és bábszínházban szünnap van, és - mint az utóbbi időben tapasztaltuk - valahogy nem szeretik rendezvénnyel kezdeni a hetet mások sem. De azért akad néhány lehetőség hétfőn is, ha nem akarunk otthon maradni. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (JGYPK)

épületébe várják azokat, akik elugranának Kínába, mondjuk úgy negyven napra, és könnyűzenei koncertet rendeznek a Millenniumi Kávéházban. A moziműsorok csak hét közepén változnak majd, a kínálat színvonalas, és még mindig látható az utóbbi hetek egyik sikerfilmje, a Papírkutyák. És aki nagyon vágyik rá, hát akad egy buli is hétfő estére.

40 nap Kínában

A SZTE JGYPK

épületében, a 115. teremben (Boldogasszony sgt. 6.) hétfőn 17 órakor vetített képes előadást tartanak

40 nap Kínában

címmel. Előadó:

Gyöngyösi György Tamás

közgazdász, Alkalmazott Társadalomismereti Tanszék.

Suwap-koncert

A

Millenniumi Kávéházban

hétfőn 20 órakor

Suwap-koncert.

A zenekar főleg funky zenét játszik, de az utóbbi időben a közönség igényének megfelelően bővítették a repertoárjukat, így most rockot, popot, magyar és külföldi slágereket is előadnak.

A zenekar tagjai

:

Domonkos Csaba

(gitár, vokál),

Páll Zoltán

(billentyű),

Rácz Norbert

(basszusgitár),

Szőcs Laca

(dobok),

Székely Erika

(ének),

Tóth Sándor

(ének).

Hétfői moziműsorok

A

Grand Caféban

hétfőn: 19 órakor:

Good

- feliratos angol-német film, rendező:

Vicente Amorim

. 21 órakor:

A szerelem határai

(The Edge of Love) - feliratos angol film, rendező:

John Maybury

. A

Belvárosi Mozi

hétfői műsora:

A Zsigmond Vilmos teremben:

10,14, 16 és 18 órától:

Volt 3D -

színes, szinkronizált amerikai animációs film. Rendező:

Chris Williams, Byron Howard.

20 órától:

U2 3D

- színes amerikai koncertfilm, rendező:

Mark Pellington, Catherine Owens

.

A Balázs Béla teremben:

16 órakor, 18.15-kor és 20.30-kor

Papírkutyák

- színes magyar vígjáték. Rendező:

Gyöngyössy Bence

.

A Csőke József teremben:

15.45-kor:

Ausztrália

- színes, feliratos, ausztrál-amerikai film, rendezte:

Baz Luhrmann.

18.30-kor és 20.45-kor:

Csereüvegek

- színes, feliratos cseh dráma. Rendező:

Jan Sverák.

És egy buli...

A

JATE Klubban

hétfőn 22 ótakor

BTK-s és ZMK-s Est - FISH koncert.

Házigazda:

Dj. Alma.

A Kisteremben

Dzsi&Zoll.

BTK-soknak és ZMK-soknak ingyenes!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.