Szórakozás

Csütörtök: A Kossuth Rádió Szegeden

Csütörtök: A Kossuth Rádió Szegeden

2009. február 25., szerda
Csütörtök: A Kossuth Rádió Szegeden

Az

MR1 - Kossuth Rádió országjáró rendezvénysorozatának

következő állomása

Szegeden

lesz csütörtökön

az IH Rendezvényközpontban, benne

közéleti vita - például polgármesterek pengeváltása - és kabaréklub. Színház, opera és bábszínház előadásai közül válogathatunk ezen a napon, és különleges zongorahangverseny lesz a Fricsay Teremben. Az 1879-es szegedi árvíz

pusztítását mutatja be a Somogyi-könyvtár

csütörtökön nyíló, valóságos és virtuális kiállítása a katasztrófa 130. évfordulóján, a Dorozsmai fiókkönyvtárban

a Szegeddel, a város folyóiratával ismerkedhetünk. A Szegedi Művészklub estjének vendége a volt városi rendőrkapitány, a Bálint Sándor Művelődési Házban

Az aranytemplomok földje

címmel diavetítéses előadást hallhatnak az érdeklődők. Egyesek szerint mi vagyunk az Európai Unió, - erről beszélnek a József Attila Tanulmányi és Információs Központban délután. A Millenniumi Kávéházban táncház lesz, a mozikban új filmeket láthatnak, többek között Madonna ex-férje, Guy Ritchie legújabb filmjét, amivel 10 év, és az énekesnőtől való válása után tért vissza a rendezői pályára - a kritika szerint megtalálta régi önmagát. És mint láthatjuk, a bulizni vágyók sem maradnak hoppon csütörtökön...

MR1- Kossuth Rádió országjárás

Az

MR1 - Kossuth Rádió országjáró rendezvénysorozatának

következő állomása

Szegeden

lesz csütörtökön 18 órai kezdettel az

IH Rendezvényközpontban

.

A műsor két részes:

I. rész:

Közéleti vita stúdión kívül

- műsorvezető

Vízy Dorottya és Rábai Balázs.

A közéleti beszélgetések vendégei:

Botka László

- Szeged polgármestere,

Lázár János

- Hódmezővásárhely polgármestere,

Király Levente

- Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze,

Janics Natasa

- olimpiai- és világbajnok kajakozó. II. rész:

Kabaréklub

- stand up és kabaréjelenetek fiatal humoristák közreműködésével, műsorvezető:

Dombóvári István

. Fellépnek:

Aradi Tibor, Lorán Baranabás, Bellus István, Jeges Krisztián,

az

Open Stage

(

Kozma Attila és Lung-László Zsolt

Erdélyből) és a

Szomszédnéni

(

Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs

Erdélyből). Jegyár: 1.500,- Ft. Diák- és nyugdíjas jegy: 1.000,- Ft.

Színház, opera és bábszínház

Victor Hugo: Királyasszony lovagja

(Ruy Blas) című, két részes romantikus drámáját játsszák csütörtök este 19 órakor a

Nagyszínházban

. Az előadásra az Universitas bérlet érvényes. A

Kisszínházban

csütörtök este 19 órakor

Mozart: Figaro házassága

című vígoperáját játsszák. Az előadásra a Kazinczy Ferenc 2 bérlet érvényes. A

Kövér Béla Bábszínházban

csütörtökön délelőtt 10 órakor

a

Gólyakalifa

(Szundi bérlet), délután 14.30-kor a

Sampucli, az irigy perselymalac

(Hétmérföldes bérlet) című előadást játsszák.

Hangverseny a Fricsay Teremben

A

III. Budapesti Nemzetközi Chopin Zongoraverseny

győztese,

Aleksandra Mysłek

(Lengyelország) ad hangversenyt csütörtökön 17 órakor a SZTE Zeneművészeti Kar

Fricsay Ferenc Hangversenytermében

(Szeged, Tisza L. krt. 79-81.).

Műsoron:

F. Chopin

: Asz-dúr Polonaise op. 53, cisz-moll Nocturne op. 27 / 1, Asz-dúr Valse op. 42, Gesz-dúr Impromptu op. 51, f-moll Ballada op. 52.

L. van Beethoven

: Asz-dúr Szonáta op. 110,

Karol Szymanowski

: b-moll Variációk op. 3. A belépés díjtalan.

Szeged pusztulása képekben

Megrázó erejű fotográfiák, korabeli újságok tudósításai

teszik elképzelhetővé az

1879-es szegedi árvíz

pusztítását a

Somogyi-könyvtár

csütörtökön nyíló kiállításán. A katasztrófa 130. évfordulóján a könyvtár helyismereti gyűjteményének ritkán látható kincseiből rendezett tárlat különlegessége, hogy eredeti, a helyszínen készített képsorozatok mutatják be az árvíz rombolását, valamint a nemzetközi összefogással megvalósuló újjáépítés legfontosabb eseményeit. Ugyancsak ritka alkalom, hogy a tárlaton megtekinthető egy nagyméretű fotó-leporelló, amely a Szegedi Nemzeti Színház tetejéről készült. A panoráma-képsor a vasúti hídtól a Felsővárosig mutatja az újjászülető várost. Az

Európa Szegedért

című árvízi kiállítást március 31-ig nézhetik meg az érdeklődők. Az árvízi katasztrófáról a

Somogyi-könyvtár honlapján

A hajnal nem találta többé - Szeged, 1879

címmel virtuális kiállítás tekinthető meg.

Szakmai műhelybeszélgetések a Gyermekkönyvtárban

Szakmai műhelybeszélgetések a nevelési, oktatási intézmények pedagógusai számára

című sorozat III. része lesz csütörtökön 14 órakor a

Gyermekkönyvtárban.

Ezúttal a téma

a kompetenciafejlesztés

. A beszélgetést vezeti:

Falus Katalin.

A rendezvényen a részvétel ingyenes. A bemutatott kiadvány a résztvevő pedagógusok számára térítésmentes.

Szeged, a város folyóirata

Csütörtökön16.30-kor a

Dorozsmai fiókkönyvtárban

bemutatják "a"

Szeged

et, a város folyóiratát. A rendezvénysorozat soron következő beszélgetését hallgathatják meg az érdeklődők, amelyben a februári lapszámot mutatja be a házigazda

, Tandi Lajos

főszerkesztő és vendége.

A Szegedi Művészklub estje

Csütörtökön 17 órakor a

Zrínyi Ilona Általános Iskolában

(Mérey u. 3.)

a Szegedi Művészklub estje.

Vendég:

Szőke Péter

volt városi rendőrkapitány, önkormányzati képviselő. Házigazda:

Polner Zoltán

költő. A Szépírás márciusi számának bemutatása.

Az aranytemplomok földje

A

Bálint Sándor Művelődési Házban

(Temesvári krt. 42.) csütörtökön 15 órakor

Az aranytemplomok földje

címmel

Somogyi Károlyné

diavetítéses előadását hallhatják az érdeklődők.

Mi vagyunk az Európai Unió?

Mi vagyunk az Európai Unió

címmel tart tájékoztatót a Szegedi Tudományegyetem Európai Unióval kapcsolatos képzési programjairól, kurzusairól és szolgáltatásairól az

SZTE Európa-tanulmányok Központ

által működtetett Europe Direct Szeged európai uniós információs iroda az Európai Bizottság magyarországi képviseletével partnerségben csütörtökön 15 órától. A programra az érdeklődő középiskolás tanulókat és egyetemistákat, valamint pedagógusokat is várják a

SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba,

a II-es előadóba (Ady tér 10.). Részletek a projekt

honlapján

.

A Millenniumi Kávéház programjai

Rapid Sakkverseny

(2 x 15 perc) csütörtökön 16 órától.

Jelentkezni a helyszínen lehet 16 óráig. 20 órakor

Kövér csütörtök: Rába-közi táncház

. Zenél:

Patyi Zoltán

és zenekara. Táncot tanít:

Varga Sándor

.

Csütörtöki moziműsorok - új filmek!

A

Grand Caféban

csütörtökön: 19 órakor:

Irina Palm

- feliratos belga-luxemburgi-angol-német-francia film, rendező:

Sam Garbarski

. 21 órakor:

Spíler

(RocknRolla), feliratos angol film, rendező:

Guy Ritchie

.

A filmről:

Feleségét nem tudta megtartani, de rajongóit talán visszacsábítja legújabb akció- és bölcsességfolyamával a brit gengszterfilm műfajának megújítója.

Guy Ritchie

a

Ravasz, az agy és...

a többi után a

Blöff

el még tartotta a szintet, de utána kissé elmerült a hírnév tengerében, és majdnem odaveszett a habokban. A

Spíler

a régi jó recept szerint készült, lendületes munka, melyben ismerős minden megoldás, mégsem áraszt naftalinszagot. Adott pár kispályás gengszter, egy gátlástalan maffiózó, egy hűvös tanácsadó, egy orosz milliárdos, egy szexi könyvelőnő, egy raklap drogos, és a címadó figura:

Johnny Quid,

a saját tudatalattijában halászó egykori rocknroller, aki váratlan visszatérésével alaposan felborítja az erőviszonyokat. Ismét bebizonyosodott, hogy az esős szigetországban még mindig Ritchie úr a legnagyobb spíler, és vélhetőleg továbbra is ő lesz az, hiszen a film vége ütős folytatást sejtet. A

Belvárosi Mozi

csütörtöki műsora:

A Zsigmond Vilmos teremben:

10 és 14 órától:

Volt 3D -

színes, szinkronizált amerikai animációs film. Rendező:

Chris Williams, Byron Howard.

16, 18, 20 és 22 órától:

Véres Valentin 3D

- színes, feliratos amerikai horror. Rendező:

Patrick Lussier.

A Balázs Béla teremben:

16 órakor, és 20.30-kor

: Melegkonyha

- színes, feliratos spanyol vígjáték. Rendező:

Nacho G. Velilla.

A tartalomból:

Maxi

meg van győződve róla, hogy tökéletes az élete: híres mesterszakács és egy sikeres, madridi étterem tulajdonosa, homoszexualitását nyíltan vállalja. Azonban két váratlan dolog egyszerre változtatja meg az életét. Korábbi házasságából született gyermekei beköltöznek hozzá, és egy csinos argentin futballista a szomszédba költözik. Mindez arra készteti, hogy újragondolja az eddigi életét. 18.15-kor:

Papírkutyák

- színes magyar vígjáték. Rendező:

Gyöngyössy Bence

.

A Csőke József teremben:

16.15-kor és 20.45-kor:

Profi bérgyilkost keresünk - nem nem akadály

- színes, feliratos belga-francia vígjáték. Rendező:

Benoît Delépine és Gustave Kervern

.

A filmről:

Egy gyár valahol Franciaországban, néhány hónappal létszámleépítés után. A gyárban dolgozó nők aggódnak. Egy szép napon a főnök magához szólítja őket, hogy átadjon egy aprócska ajándékot: vadonatúj kefék, mindenkinek a keresztnevével díszítve... Egy ajándék, ami mindenkit megnyugtat. Másnap reggel hideg zuhany: se gépek, se irodabútorok, az éjszaka folyamán mindent elvittek. A vezetőség tagjai szökésben. A munkások összeülnek, a szakszervezet képviselője közli velük a végkielégítés összegét: 2000 euro fejenként. Összedobják és befektessék a pénzt? Louise - a társaság legszélsőségesebb tagja javasolja: kerítsenek egy bérgyilkost és ölessék meg a főnököt. Egyhangúlag megszavazzák. Louise feladata a bérgyilkos előkerítése. Korának legszánalmasabb bérgyilkosát készül felfogadni: Michaelt. Együtt erednek a szélhámos főnök nyomába. Így jutnak el először Amiensből Brüsszelbe, majd később egy távoli adóparadicsomba. A részben anarchisztikus, részben burleszk-szerű kalandsorozat egy helyes csecsemővel zárul, aki persze távolról sem a szokványos módon fogant. 18.30-kor:

Csereüvegek

- színes, feliratos cseh dráma. Rendező:

Jan Sverák.

Csütörtök esti bulik

A

SZOTE Klubban

csütörtökön 22 órakor

Kari Identitás Buli

Patkós doktorral

. A

JATE Klubban

csütörtökön 22 órakor

Kaukázus koncert.

Vodka-narancs akció! Házigazda

: Dj. Varga B

. A Kisteremben nosztalgia

Molnár Lajossal

. Az

Ikon Caffé&Lounge-ban

(Kárász u. 9.) csütörtökön este

Rádió+ Lounge Bar

- a legnagyobb lounge és chill out zenék válogatása. Fellép:

Száraz Ferenc

. A

Garaboncziás Borozóban

(Kálvária sgt. 9-11.) csütörtökön 21 órakor

A Láma Dalai, Scotch.

A zenekar a jelenlegi felállásban 2007 óta működik. A stílusuk sokrétű, a fő irányvonal reggae és ska alapokon nyugszik, amelyet rockkal, jazzel és egyéb stílusokkal fűszereznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.