Közélet

Megyekarácsony és Kisebbségek Napja

Megyekarácsony és Kisebbségek Napja

2008. december 18., csütörtök
Megyekarácsony és Kisebbségek Napja

Fotók: Gémes Sándor

A Csongrád Megyei Közgyűlés december 18-i rendes ülése mellett ünnepi hangulat töltötte meg a megyeházát. Reggel a Kisebbségek Napja alkalmából nyílt tárlat két roma festő alkotásaiból, délután pedig a Megyekarácsony ünnepi műsorát rendezték meg az aulában a megyei önkormányzat munkatársai, majd átadták a Csongrád Megye Sportjáért és a Csongrád Megyéért Emlékérem, az Elnöki Dicséret, illetve az Aranygyűrű kitüntetéseket.

A Kisebbségek Napját 1995. december 18-ától tartjuk. Tizenhárom éve épp ezen a napon nyilvánította a magyar kormány a kisebbségbarát társadalmi légkör kialakítása és fenntartása érdekében az ENSZ Nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbséghez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozata elfogadásának napját (december 18-át) a Kisebbségek Napjává. Csongrád megyében a Magyarországon élő 13 nemzetiségből 11 megtalálható, épp ezért kiemelten fontos a megyénkben élő kisebbségek sorsa - hangzott el a roma festők,

Nagy Zoltán

és

Gaudi Márton

tárlatának megnyitóján. Ünnepi beszédében

Magyar Anna

megyei közgyűlési elnök kiemelte azokat a fontos - főként a cigányságot segítő - pályázati és egyéb forrásokat, mellyel 2008-ban sikeresen járultak hozzá roma diákok tanulmányaihoz és egyéb felzárkóztatási törekvésekhez.

Ajándékok a gyerekeknek

Az „ünnepségek szünetében" közgyűlést tartottak megyénk képviselői, majd háromnegyed háromtól kisiskolások díszítették fel az aulában felállított fenyőfát.

Vajda Júlia

Liszt-díjas operaénekes előadása után Magyar Anna köszöntötte a jelenlévőket, majd

Bartha Tiborné

, a Kálvin Téri Református Egyházközösség lelkipásztora mondott áldást. Ezután a makói Újvárosi Katolikus Plébánia hittanos diákjai mutatták be betlehemes játékukat, majd elérkezett az ajándékozás örömteli pillanata. A megyei közgyűlés elnök asszonya az Egyesült Államok-béli Lucas testvérmegye meglepetésit osztotta szét a megye nevelőszülői hálózatában és gyermekotthonában élő gyermekek között. Az ünnepi műsort gitárzene és közös éneklés zárta.

Kitüntetések a felnőtteknek

Négy órától a felnőttek karácsonyi ajándékai következtek, hiszen a Csongrád Megyei Önkormányzat (CSMÖ) a megyéért végzett érdemi munkásságáért díjazott sportolókat, tanárokat, hivatalnokokat, művészeket és egyéb, a közéletben tevékeny szerepet vállaló polgárokat. Alább az összes díjazott nevét és foglalkozását olvashatják.

A Csongrád Megyéért Emlékérem díjazottjai:

Lázár György - az SZTE egyetemi tanára Joszt István - a Forradalmi Nemzeti Bizottság elnökhelyettese Fejér Dénes - a Pofosz megyei elnöke Galiba Ferenc - a Pofosz megyei elnökségének tagja Csoma Lajos - a Pofosz tagja Pálházi Ernő - a Szeged Rádió egykori üzemeltetője Sarusi Kis János - négyszeres világbajnok kenus (Csongrád)

A Csongrád Megye Sportjáért Emlékérem díjazottjai:

a Törökgyörgy házaspár - Törökgyörgy József és neje, a Pro Art Táncstúdió alapítói Makra Zoltán - a Szentesi Vasutas Sport Club elnöke Szerencsiné Csamangó Jusztina - a Pusztamérgesi Általános Iskola tanára Erdélyi András - korábbi labdarúgó (Csanádpalota) Gidai Sándor - az Újszegedi Torna Club elnöke

Elnöki Dicséretben részesültek:

Szabó Tamás - a Móra Ferenc Múzeum képzőművész-restaurátora Mészáros Tibor - a Maros Menti Szociális Intézmény mentálhigiénés csoportmegbízottja Fári Istvánné - a szentesi Boros Sámuel Szakközépiskola tanára Csipák Klára - a makói kórház főorvosa, korábbi radiológiai osztályvezető Vincze János - tagintézényvezető, Sághy Mihály Szakképző Iskola és Szakközépiskola Szélpálné Sajtos Andrea - főelőadó, CSMÖ Hivatala, az Önkormányzati Belső Ellenőrzési Osztály munkatársa Horváth Levente - a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanács Titkársága munkaszervezetének vezetője Busa Imre - a CSMÖ Hivatala Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály vezetője Rövidné Szentandrási Edit - a CSMÖ Hivatala Önkormányzati és Jogi Osztály munkatársa, vagyongazdálkodási csoportvezető Kovács Sándorné - a CSMÖ Hivatala Intézményfelügyeleti Osztály munkatársa, költségvetési csoportvezető Villányi-Kis Ildikó - aljegyző Kőrösi Tibor - a Csongrádi Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója

Aranygyűrűt kapott:

Szekeresné Makra Ibolya - korábbi szociális referens, 36 év közszolgálat után a CSMÖ-től ment nyugdíjba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.