Közélet

Az önkéntesség mint hozzáadott társadalmi érték

Az önkéntesség mint hozzáadott társadalmi érték

2008. december 5., péntek
Az önkéntesség mint hozzáadott társadalmi érték

Felolvasástól a kertrendezésig

Az ENSZ Közgyűlésének 1985. december 17-i döntése óta minden évben december 5-e az Önkéntesek Nemzetközi Napja. Ezen a napon világszerte számos figyelemfelkeltő program keretében ünneplik az önkénteseket. Magyarországon ezt az eszmét egy országos szövetség, az Önkéntes Központ Hálózat igyekszik népszerűsíteni, melynek tagja a szegedi Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért nevű civil szervezet is.

Hazánkban eddig kevés figyelmet kapott ez a nap, de néhány éve az önkéntesekkel dolgozó, önkéntességgel foglalkozó szervezetek különböző akciókkal igyekeznek nagyobb elismerést szerezni az ily módon elvégzett munkának - tudtuk meg

Zsivkovitsné Gyenes Krisztinától

, a Szegedi Önkéntes Központot működtető Talentum Alapítvány ügyvezetőjétől. „Az önkéntesség lényege, hogy az erre vállalkozók egyénileg vagy csoportosan, rendszeresen vagy alkalmilag anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeznek különböző tevékenységeket környezetük és közösségük jobbá tétele érdekében." A Szegedi Önkéntes Központ 2006-ban, a magyarországi Önkéntesek Napján (június 7.) kezdte meg működését. Fő célja, hogy szegedi és Csongrád megyei civil szervezetek számára önkénteseket közvetítsen annak érdekében, hogy azok céljaikat hatékonyabban valósíthassák meg. Fontos feladatnak tartják, hogy az alapítvány - mint az Önkéntes Központ Hálózat tagja - helyi szinten képviselje a hazai önkéntes kultúrát, népszerűsítse és megfelelően tájékoztassa a lehetőségekről az érdeklődőket. „A közvetítésnél a feladatunk a hozzánk bejelentkező önkéntesek és a fogadószervezetek minél harmonikusabb egymásra találását elősegíteni. Ehhez rendelkezésünkre áll egy adatbázis, ahová az önkénteseket fogadni szándékozó szervezeteket vettük fel. Ők felsorolták azokat a területeket, ahová önkéntes segítőket várnak, s e tevékenységekből választhatják ki a hozzánk betérő önkéntesek a számukra megfelelőt." - mondta el az ügyvezető. A fogadószervezetek és az önkéntesek számára a központ igyekszik naprakész tájékoztatást adni a magyarországi önkéntesség lehetőségeiről, a 2005-ben kiadott „önkéntes törvényről", vagy éppen a foglalkoztatás jogi feltételeiről. „Mivel kevesen ismerik a lehetőségeket, szükség esetén központunk úgynevezett Önkéntes menedzsment képzést tart az érdeklődő fogadószervezetek számára. Ezen alkalmakon saját szervezetükre vonatkoztatva, mások tapasztalatait is megismerve együtt gondolhatják végig az önkéntesekkel való hatékony együttműködés módozatait." A központ vezetője büszkén meséli, hogy az elmúlt néhány évben egyre több helyi és megyei rendezvényen, különböző fórumokon, szakmai konferenciákon, valamint változatos akciókon keresztül sikerült ebben az országrészben is népszerűsíteni az önkéntesség eszméjét. A kampányokról szólva elsőként említi, hogy 2006-ban az Önkéntesek Nemzetközi Napja alkalmából több ládányi mesekönyvet gyűjtöttek össze, amit a Szegedi Tudományegyetem gyermekklinikája kapott meg. De hasonlóan sikeresnek ítéli az idén júniusban szervezett Felolvasónapot, melyet a Hangoskönyvtárban tartottak vakok és gyengénlátók számára. Ültettek már virágot egy szegedi óvoda javára vagy segítettek lebonyolítani állami gondoskodásban élő fiatalok önkéntes akcióját a Tappancs állatmenhelyen. A „72 óra kompromisszumok nélkül" elnevezésű nemzetközi kezdeményezés keretében egy bábcsoportot közvetítettek a Gyermekkórházba, vagy éppen egy egyesület tagjainak segítettek kézműves teaházat megvalósítani az újszegedi Máltai játszótéren. Októberben a művelődés hetében szakmai fórumot rendeztek „Az önkéntesség, mint innovatív tanulási forma" címmel, melyen a résztvevő szakemberek és néhány önkéntes számolt be tapasztalataikról a témával kapcsolatban. „A jövő pedig a szegedi központ kiterjesztéséről szól." - meséli Zsivkovitsné Gyenes Krisztina. 2009. január 1-jétől ugyanis „Megyei Önkéntes Pont Hálózat" kialakítása kezdődik, melynek keretében öt városban indítanak be helyi hatókörrel dolgozó kisebb egységeket. Ezek a szegedi központ koordinálásával végzik majd az önkéntesek és fogadószervezetek toborzását, az önkéntesek közvetítését, valamint a saját környezetükben önkéntes akciók szervezését. Akit bővebben érdekel az önkéntesség lehetősége, vagy éppen a jelenleg is választható lehetőségekről érdeklődne, az itt kaphat további információkat:

Önkéntes Központ Szeged

Iroda: Kálvária tér 20., I. emelet Telefon: (20) 464 3989 Email: kozpont@talentumonkentes.hu Honlap:

www.talentumonkentes.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.