Közélet

Magyar-román kormányülés - megkezdődött a találkozó

Magyar-román kormányülés - megkezdődött a találkozó

2008. október 21., kedd
Magyar-román kormányülés - megkezdődött a találkozó

Katonai tiszteletadással - félórás csúszással - kezdődött meg a negyedik magyar-román kormányülés kedden délelőtt Szegeden. A találkozón egyebek mellett tárgyalnak a gázvezetékek összekötéséről, de szó lesz a Bécs-Budapest-Bukarest szupervonatról is.

A szegedi városháza előtt

Gyurcsány Ferenc

miniszterelnök fogadta román partnerét, Calin Popescu Tariceanut, a két kormányfőt katonai tiszteletadással köszöntötték a dél-alföldi városban. Mindkét miniszterelnök népes delegációval érkezett a találkozóra, amelyen egyebek mellett a külügyminiszterek, a honvédelmi miniszterek és a gazdasági miniszterek is részt vesznek. A program szerint két-három órás kétoldalú tárgyaláson legalább tíz megállapodást és nyilatkozatot írnak majd alá. Egyebek mellett szó lesz a két ország villamos energiai és gázvezeték-hálózatának összekötéséről, az autópálya-összeköttetésekről és a Bécs-Budapest-Bukarest szupervonatról is. Az ülésen a tervek szerint nyilatkozatot ír alá a két kormány arról, hogy 2013-ig 250 millió eurót költenek közös határ menti fejlesztésekre, napirenden lesz a határmenti egészségügyi együttműködés is. Kiemelt témaként szerepel a találkozón a kisebbségek ügye, ezen belül is az iskolafelújítások. Áttekintik a környezetvédelmi kérdéseket is: egyebek mellett szó lesz a verespataki aranybányáról. A találkozót szigorú biztonsági intézkedések kísérik Szegeden. A belváros egy részét már hétfőn lezárták. Az eseményt a két ország őrezredei biztosítják. Hármas fokozatú biztonsági előírásokat alkalmaznak, ami annyit jelent, hogy mesterlövészek és helikopterek nem, de biztonsági tisztek, tűzszerészek és bombaszakértők is részt vesznek a munkában. A városháza a találkozó miatt zárva tart, még a hivatalnokok sem dolgoznak az épületben. A találkozó költségeit egyébként a magyar állam állja, a város csak a helyszínt adta. Az állami protokoll nem bízott semmit a véletlenre: a városháza dísztermét például kiürítették, a szokásos berendezés helyett maguk hoztak bútorokat és szőnyeget a tárgyalóterembe. A keddi a negyedik az évente megrendezett magyar-román kormányülések történetében. Az elsőt a román fővárosban tartották, a másodikat Budapesten, tavaly pedig Nagyszebenben rendezték meg a találkozót. Az együttes kormányülés előtt egy diplomata arról beszélt az MTI-nek, hogy kedvezően alakult Magyarország és Románia viszonya az elmúlt években, de továbbra is vannak rendezetlen kérdések. A nyitott kérdések között van például a verespataki aranybánya ügye, a kétnyelvű helységnévtáblák kérdése vagy a Magyarországra települtek nyugdíjának problémája. A két ország kereskedelmi forgalma folyamatosan növekszik, tavaly egész évben 4,6 milliárd eurót tett ki. Idén ez várhatóan tovább bővül, hiszen csak az első félévben már bőven meghaladta a kétmilliárd eurót a kereskedelmi forgalom, amelynek jelentős részét a magyar export adja. A nagy magyar cégek, mint a Mol vagy az OTP is jelen vannak a román piacon. A SZEGEDma.hu munkatársai a helyszínen vannak, és a későbbiekben részletes tudósítást adnak a kormányülésről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.