Bulvár

Ismeretlen eredetű szállítmány rendőrkézen

Ismeretlen eredetű szállítmány rendőrkézen

2008. július 5., szombat
Ismeretlen eredetű szállítmány rendőrkézen

Ismeretlen eredetű szállítmányt foglaltak le nemrég a rendőrök egy cseh teherautóban Szegeden, az üggyel kapcsolatban két magyar és két cseh férfi ellen indítottak eljárást – tájékoztatott szombaton a rendőrség.

A Szegedi Rendőrkapitányság a Nemzeti Nyomozó Iroda információi alapján a csongrádi megyeszékhely belterületén ellenőrzött egy cseh forgalmi rendszámú tehergépjárművet még június 26-án éjszaka – mondta

Pál János

, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az alezredes közölte: a vizsgálat során megállapították, hogy a fuvarokmányok hamisak, fiktív személy nevére állították ki azokat, így a két cseh és két magyar állampolgárt előállították, majd kihallgatták. A hamisított okmányokat, valamint a mindezidáig ismeretlen eredetű szállítmányt – melynek szakértői vizsgálata folyamatban van – a rendőrség lefoglalta. A két cseh és a két magyar férfivel szemben magánokirat-hamisítás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Azt, hogy mi volt a szállítmányban, sem a megyei rendőrség, sem a Nemzeti Nyomozó Iroda nem árulta el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.