Közélet

Szegeden is megemlékeztek Trianonról

Szegeden is megemlékeztek Trianonról

2008. június 5., csütörtök
Szegeden is megemlékeztek Trianonról

Fotók: Gémes Sándor

Trianon kiállítás Szegeden

Tegnap délután nem a szokott időben zúgtak fel a harangok Szegeden. Az emlékezés hangjai nem állították meg a járókelőket, de több százan, több helyszínen lélekben a határon túl rekedtekkel voltak. Ez alkalomból kiállítás nyílt a Rendezvényházban.

Az ország- és nemzetcsonkító trianoni békediktátum aláírásának időpontjában, pontban délután fél ötkor, megemlékezések kezdődtek a városban. Az újszegedi Rendezvényházban a Csongrád Megyei Önkormányzat szervezésében kopjafát avattak, melyet

Kiss-Rigó László

megyés püspök szentelt fel. Az évforduló alkalmából elhangzott beszédében

Zakar Péter

történész, a megyei közgyűlés alelnöke kifejtette: megosztottságunk Trianonra vezethető vissza. Emlékezni nem jobboldali politikai cselekedet, hanem a szolidaritás válalása azokkal, akiket akaratuk ellenére szakítottak el hazájuktól - hangoztatta.

Kubatov Gábor

, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságának tagja személyes példáján kerersztül közelítette meg Trianon problémáját, hiszen felesége - vallotta meg - székely lány. A megemlékezők az évfordulóra utalva 88 nemzeti színű gyertyát gyújtottak, melyeket

a Gál Imre

csíkszeredai székely fafaragó készítette, rendhagyó "járomos" kopjafa tövében helyeztek el.

Trianoni kopjafaállítás Szegeden

Ezt követően

Magyar Anna,

a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg a trianoni korszakot idéző kiállítást. Beszédében kitért rá, hogy a világ legnagyobb igazságtalanságai közé tartozik, ami Trianonban velünk, magyarokkal történt. Az ezzel kapcsolatos, máig ki nem beszélt érzéseinkről azonban vallhatunk az utókornak. A Rendezvényház kiállításának helyszínén "kibeszélőkönyvet" nyitottak, melybe bárki bejegyzést tehet, aki arra jár. A könyvet a Móra Ferenc Múzeum őrzi majd meg az utókor számára. Ugyanebben az időben vetítéssel egybekötött megemlékezést tartott a Közéleti Kávéház, míg a Jobbik szimpatizánsai az Aradi vértanúk terén gyűltek össze, majd jelmondatokat skandálva a szegedi román konzulátus elé vonultak.

A Trianon-kiállítás a Rendezvényház nyitva tartási ideje alatt hétköznaponként látogatható

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.