Patyomkin-várost építenek?

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szegedi „balvezetés” ünnepelt – sokak szerint nincs rá oka

Fotók: Gémes Sándor

Kifulladóban van a szegedi városvezetés látványpolitizálása és sikerkommunikációja: miközben az MSZP-SZDSZ 2008-at az építkezések évének deklarálta a Tisza-parti városban, néhány – a következő években megvalósítani tervezett – vitatott presztízsberuházáson túl a szegedieknek is egyre drasztikusabb megszorító intézkedésekkel kell szembenézniük.

Körúti szimbolika: presztízsberuházások kontra megszorítások

Néhány éve nagy csinnadrattával avatták föl a Tisza Lajos körutat Szegeden – s akkor az ott lakókon kívül csak keveseknek tűnt fel, hogy a csillogó portálok mögött omladozó vakolatú, már-már romos épületek bújnak meg –, de mindenkire kijózanítólag hatott egy májusi, szerencsére tragédia nélkül végződő „baleset”: egy függőfolyosót tartó kőkonzol végleg kilazult, és a mélybe zuhant egy belső udvaron. Emberéletben nem esett kár, ám a Tisza Lajos körúti eset jól szimbolizálja a szegedi városvezetés látványpolitizálása és a valóság között feszülő ellentmondást.
Miközben a városvezetés – sokszor a józan észnek ellentmondva, nem felelős „gazdaként” viselkedve – presztízsberuházásokat erőltet (villamospálya-építés mini-Combino-vásárlással egybekötve; a SZEOL-pálya és a Ligetfürdő elprivatizálása), addig már a lakosság is bőrén érzi a megszorításokat: többszörösére emelkedő távhődíjak és lakbérek mellett kéne az embereknek jó arcot vágniuk a helyi ellenzék szerint korrupciógyanús ügyletekhez.

Pazarlás itt, spórolás ott

A városvezetés bevallottan sokat költ turizmusra és az ezt vonzó kultúrára is: van olyan új kulturális intézmény, amelynek marketingköltsége több tízmillióra rúg – kevesebb mint egy év leforgása alatt. Eközben a városi közgyűlés baloldali képviselői az egyetlen, még létező belvárosi közművelődési intézmény, a négy évtizedes múltra visszatekintő Bartók Béla Művelődési Központ (felső képünkön) bezárásáról döntöttek májusban. A szociálliberális többség ráadásul annak ellenére szavazta meg az intézménybezárást, hogy nem állt a döntéshozók rendelkezésére a szakminisztérium állásfoglalása, pedig annak beszerzését kötelezően előírja az 1997-ben elfogadott közművelődési törvény.
A kulturális centrum felszámolásának oka egyébként egyszerű: a patinás, városképi jelentőségű, száztíz éves épületet eladják, amivel bevételhez jut a város, a művelődési központot fölszámolják, amivel pedig ugyancsak pénzt takarítanak meg. Több tucat civilszervezet és öntevékeny csoport ugyanakkor elveszíti korábbi otthonát, a szegediek pedig szegényebbek lesznek egy, a város főterén lévő, tradicionális kulturális találkozóponttal.

A kultúra frontján

Ugyancsak szimbolikus a város egyik jelképének számító Dömötör-toronynak (alsó képünkön) az ügye is. A XI. századi alapokkal rendelkező torony a város legrégibb műemléke. Belsejét a múlt század harmincas éveiben keresztelőkápolnává alakították, belső falát Aba-Novák Vilmos freskókkal díszítette, melyekkel 1932-ben elnyerte a páduai nemzetközi egyházművészeti kiállítás aranyérmét. Korunk embere azonban nem gyönyörködhet ebben: a Dömötör-torony folyamatosan pusztul, fala vizesedik, s jelenleg senki sem látogathatja – hacsak a galambokat, macskákat és rágcsálókat nem számítjuk.

A szegedi Hősök Kapuját díszítő, ötvenes években „lemeszelt” Aba-Novák-faliképet a fideszes önkormányzat idején restaurálták, s a két világháború közötti korszak legjelentősebb monumentális festőjének épp ezekben a hetekben tekinthető meg az életmű-kiállítása a debreceni Modemben. A „barbár zseni” művészetének elismertségét jelzi, hogy a kiállítás műtárgyainak biztosítási összegét tekintve ez a legértékesebb tárlat, amelyet magyar festő munkáiból valaha is rendeztek.

A szegedi városvezetést azonban mindez nem hatja meg. Botka László szocialista polgármester és csapata a jelek szerint nem egy Aba-Novák-freskó és egy Árpád-kori műemlék helyreállítását, illetve egy közművelődési palota megőrzését tartja kulturális küldetésének – 2008-ban, az építkezés évében…

A látszat gyakran csal…

A szegedi KDNP-sek látszatpolitizálásról beszéltek a májusi közgyűlésben: Haág Zalán a Dömötör-toronyért, Juhász Gyula a Bartók megmentéséért szólalt fel, Kalmár Ferenc pedig a városvezetésre jellemzőnek minősítette a kívül fényes, belülről „rohadó” Tisza Lajos körút példáját. Botka László így replikázott: „Elfogadom, hogy amit csinálunk, látszatpolitizálás. Ugyanis megvan a látszatja…”

Előző sztori

Testvérének megölése miatt áll bíróság előtt

Következő sztori

Kormányzati kezességgel 3,1 milliárd hitel a magyarfocinak