Lehet őszintén is

Így jutottunk el oda, hogy a – gyakran a nézhetetlenség határát súroló – darabok miatt az emberek elfordultak a színháztól, még ha ezt a város és a teátrum leköszönő vezetője a világ minden kincséért sem ismerné el.

Gáti Oszkár kifakadt. A Jászai-díjas színművésznek elege lett a hazudozásból, önmaga becsapásából. Távozik a színpadi világtól, mert az „hazug”. Bejelentésére a Győri Nemzeti Színház évadzáró ülésén került sor, s az ügyből óriási botrány lett. „Hazudunk mindenkinek, barátnak, feleségnek, szeretőnek. Azt hazudjuk, jól vagyunk, sikeresek vagyunk, boldogulunk. Hazudok én is, mert túl kell élni…” Gáti kimondta azt, amit az ország számos teátrumában ki lehetne – sőt, ki kellene – mondani. Beszélt megfélemlítésről, megalázottságról, a megélhetés miatti megalkuvásról és tűrésről. Mint mondta, mindvégig hiányolta a szellemi vezetőt a színház éléről. A szakma azóta is emészti szavait, s rendszeresen előkerül a téma a televízióban, a rádióban vagy valamely lap hasábjain. Gáti bejelentését megelőzően, direktorként a múlt heti évadzáró társulati ülésen búcsúzott el hivatalosan kollégáitól Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház leköszönő főigazgatója, aki öt évig volt a teátrum irányítója. Úgy fogalmazott: amikor megválasztották, megfogadta, hogy IQ-skorbutos, értékrendetlen világunkban az antiteatrista szökőár ellenében kormányozza majd a társulat hajóját, amely kaphat ugyan lékeket, de nem süllyedhet el. A direktor értékelése szerint sikerült teljesítenie a pályázatában megígért százféle színházat. A jelenlévő Botka László polgármester kiemelte: Székhelyi József munkáját a város nemrégiben Pro Urbe díjjal köszönte meg. Miért? „Mert rendet tett, ahol rendnek kell lennie, szabadságot adott ott, ahol az alkotómunkához szabadság szükséges.” S az évadzárón mindenki némán hallgatott, illedelmesen tapsolt vagy mosolygott. 2003 májusa óta hallgatnak és asszisztálnak a szegedi színészek vezetőjük nagy alakításához. Az elmúlt öt évben nem akadt ember, aki kritikával illette volna a botrányos viselkedésű direktort. Így jutottunk el oda, hogy a – gyakran a nézhetetlenség határát súroló – darabok miatt az emberek elfordultak a színháztól, még ha ezt a város és a teátrum leköszönő vezetője a világ minden kincséért sem ismerné el. Az új igazgató, Gyüdi Sándor minden szempontból üdítő váltás lehet mind a szakmai megújulás, mind a direktorhoz méltó viselkedés szempontjából. Ha pedig a társulat és a színházat kedvelő emberek is mernek őszinték lenni, akkor nem kell azt hazudni, hogy „jól vagyunk, sikeresek vagyunk, boldogulunk”. Mert Gáti Oszkár megmutatta, hogy lehet másképpen. Lehet őszintén is.