Bulvár

Feltételezett kábítószer-kereskedőket fogtak el

Feltételezett kábítószer-kereskedőket fogtak el

2008. június 11., szerda
Feltételezett kábítószer-kereskedőket fogtak el

A rendőrség gyanúja szerint elsősorban marihuánaárusítással foglalkoztak azok a szegedi férfiak, akik ellen kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást; az ügyben 13 ember érintett - közölte Nádasdi Tamás százados szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

Az első feltételezett terjesztő lakásán azt követően tartott a rendőrség házkutatást, hogy három onnan távozó fogyasztónál 3-3 gramm kábítószert találtak; a két férfi és egy nő elismerte, hogy tíz perccel korábban vásárolta a drogot - mondta a szegedi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának helyettes vezetője a felderítésekről tartott sajtótájékoztatón. A lakást használó 32 éves férfi, akinél összesen 300 gramm marihuánát találtak, elmondta: tizenkét éve kábítószer-fogyasztó, s az elmúlt három évben kisebb-nagyobb rendszerességgel árult is marihuánát. A gyanúsított a rendőröknek megnevezte "felső kapcsolatát", azt az embert, akitől kétheti rendszerességgel vásárolta a drogot - tudatta Nádasdi Tamás. Hozzátette: a szintén szegedi férfinál is tartottak házkutatást, nála ugyan csak 15 gramm kábítószert találtak, de a gyanúsított elismerte, rendszeresen adott el 300 gramm - mintegy 600 ezer forint piaci értékű - marihuánát a rá valló férfinak. Az ügy kapcsán egy másik, a Tisza-parti városban lakó férfinál is vizsgálódtak a rendőrök, az ő lakásán több mint fél kiló marihuánát, száz ecstasy tablettát, valamint tíz tasakban hallucinogén gombákat találtak.

Egy másik ügyben egy igazoltatás során három férfinál egy személygépkocsiban összesen 79 tasakban értékesítésre kiszerelve, három nagyobb zacskóban pedig ömlesztve találtak marihuánát, valamint az értékesítéshez használt eszközöket, például digitális mérleget - mondta a százados. A két ügyben összesen tizenhárom ember - terjesztők és fogyasztók - ellen indult eljárás kábítószerrel visszaélés gyanúja miatt - közölte Nádasdi Tamás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.