A mágus zuhanása

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Daniel Kehlmann: A Beerholm-illúzió

A könyv Daniel Kehlmann jelenkori osztrák szerző neve az Én és Kaminski, illetve a magyarul 2006-ban megjelent A világ fölmérése című könyvei után a magyar olvasóközönség számára sem ismeretlen. A szerző érdekes magyar recepcióját élhetjük most meg: a legutóbbi regénye után közvetlenül az első műve, A Beerholm-illúzió (Beerholms Vorstellung, 1997) is megjelent magyarul a Magvető Könyvkiadó gondozásában.

A régi-új regényben ráismerünk A világ fölmérése néhány kulcsszavára is, visszaköszön a matematika, és a „párhuzamosok találkoznak”. A regény nem annyira a „hagyományos” mágia fogalmával dolgozik, játékterében világnézeti-filozófiai kérdések és zsákutcák keresztezik egymást; a hit, a matematika, az illúzió, a varázslat sajátos határmezsgyéit bolyonghatjuk végig egy mágussal.

A mágus eredete

Arthur Beerholm nevelőszülőknél nő fel, fogadott mamáját korán és tragikusan veszíti el. A regény kezdeti szakaszaiban az én-elbeszélő hangjában érezhető az a szelíd keserűség és távolságtartás, ami gyökértelen és érzelemszegény környezetének következménye. A későbbi Kehlmann írásmódjára is jellemző, nem mindig szigorúan lineáris elbeszélésből fokozatosan bontakozik ki a matematika, a geometria titkainak sajátos beerholmi értelmezése, mely először ártatlan kártyatrükkökhöz, a titokzatos, varázslatos és mágikus dolgokhoz vezeti Arthurt. A pakliból húzott egyetlen kártya, ami egy trükkel a húzóhoz visszatalál – a véletlenszerű és valószínűtlen játéka, s mégis, az illúzió értelmesebbnek és ésszerűbbnek tűnik fel, mint az esetlegesség. A matematikában megtapasztalt elérhetetlen végtelen azután egy sajátos megtéréshez vezeti Arthurt, aki elkezd teológiát hallgatni. Egy ponton azonban úgy érzi, puszta vonzódása a matematikán átvilágló metafizikai, isteni végtelenséghez nem elegendő ahhoz, hogy pap legyen. Újra a kártyához fordul, folytatódnak tévelygései, és megtanulja, hogyan lehet a legtökéletesebben manipulálni a tárgyakat, mikor a mágus saját magát is képes megtéveszteni, és a dolgok maguktól engedelmeskednek neki. A művészet alantas útjai, a kártyajátékbeli megtévesztések után, Jan van Rode, a híres mágus tanítványa lesz.

Varázsban feloldva

Az egyre tökéletesebb illúzió, mely a hírnevet is meghozza Arthur Beerholmnak, egy elképzelt és az illúziókból megalkotott kedves alakjában is testet ölt. Ő Arthur kéziratának megszólítottja, akinek elmeséli életét, és akit a mesebeli Merlin varázsló hideg szívű szeretője után Nimuénak nevez. Ahogyan Merlin – Arthur Beerholm előképe – akaratától vezérelve, varázshatalma teljében még önmaga (látszólagos) ámítását is véghezviszi, mikor Nimue által engedi magát megsemmisíteni; Beerholm is mágikus-illuzórikus művészetében kísérletet tesz arra, hogy megcserélje a valóság és a fikció viszonyát. A regény végén utolsó nagy mutatványára készül: miután kitette a pontot kézirata végére, le akar ugrani a tévétoronyból. Két lehetőség felé lép el a mágus: vagy lezuhan és meghal, vagy varázslata elragadja, illúziója felülírja a valóság kényszerű kötelékét, és szárnyra kel…

Daniel Kehlmann: A Beerholm-illúzió. . Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2008. 252 oldal, 2690 Ft

Előző sztori

Újabb fejezet nyílhat a Ligetfürdő ügyében

Következő sztori

Parlamenti dekadencia