Szeged

Új életre kelt a Gyálai Holt-Tisza

Új életre kelt a Gyálai Holt-Tisza

A Holt-Tisza megújulása csak az első lépés

Kovács György
2024. január 19., péntek
Új életre kelt a Gyálai Holt-Tisza

A Klebelsberg-telep lakossága ünnepi vacsorára invitálta mindazon egyesületi képviselőket, szakembereket és politikusokat, akik közreműködtek a holtág rehabilitációjának megvalósításában.

Fotó: A meghívottak megtekintették a rehabilitált Holt-Tiszát. Fotó: Szeged Ma/Kovács György. 

 

Az eseményen felhívták rá a figyelmet, a projekt története több mint két évtizeddel ezelőttre nyúlik vissza. A Klebelsberg-telepi Polgári Kör Egyesület 2000 március 11-én tartott először demonstrációt, Tiszta vizet a Holt-Tiszába! címmel, amelyet számos további helyi cselekvés követett. 

Nógrádi Tibor a lapunknak elmondta, amikor 2014-ben önkormányzati képviselő lett, akkor a helybéliek ismételten kezdeményezték - hátha az eddigi eredménytelen kísérletek után - sikerül azt a nagy mennyiségű forrást előteremteni, amely a rehabilitációhoz szükséges. 

Nyilván az akkori, kormánypárti országgyűlési képviselőhöz fordultam. B. Nagy László úr a szükséges és a hivatalához rendelt lelkesedését messze meghaladva és túlmenően állt a program élére

- fogalmazott. Hozzátette, B. Nagy Lászlónak szüksége volt arra, hogy felmutassák mekkora civil összefogás van az ügy mögött, mert ez az ő mozgásterét is meghatározta. 

Pillanatok alatt 7500 aláírás gyűlt össze.

Felhívta a figyelmet, bár ezt követően rövid időn belül győztes pályázat született a rehabilitációra, számos akadály lépett még fel, mind technikai és technológiai problémák. 

1932-ben Klebelsberg Kunó adta át a strandot. Most, 92 évvel később egy ugyanilyen jelentőségű eseményen vagyunk. Mint a helyiek mondták, a civil kezdeményezés és munka nem fog megállni, két irányba fog továbbhaladni. Egyrészről egy tanösvénnyel szeretnék a parti környezetet fejleszteni és rekreációs teret létrehozni. Másrészt szeretnék, ha a kecskési vasúti átjárónál egy aluljáróval még élhetőbbé válna ez a délszegedi környezet.

A következő 5 éves önkormányzati ciklusnak ez lesz a célja

Nógrádi Tibor kifejtette lapunknak, hogy a következő ciklus célja pontosan az infrastruktúra fejlesztése lesz. Olyan bővítéseket terveznek, amely segíti Szentmihály, Kecskés, Klebelsberg-telep, Gyálarét és a Homokhátság számára Szeged megközelítését.

Olyan közútfejlesztés legyen ami ezt a területet igazán vonzóvá és még élhetőbbé teszi

- zárta gondolatait.

Mihálffy Béla országgyűlési képviselő gratulált a helyieknek és az őket segítőknek

 

„Egy közösség erejét az összetartása és az érdekérvényesitő képessége mutatja meg igazán. Úgy gondolom, hogy a Holt-Tisza rehabilitálásának projektje egy tökéletes szimbóluma szentmihályi, klebelsbergi és gyálai közösség erejének.

Több mint egy évtizede követem figyelemmel a projektet. Nógrádi Tibor barátom, még önkormányzati képviselő korában minden alkalommal lelkesen számolt be nekem az ötleteiről, a projekt előrehaladásáról és akadályairól. Gratulálok a közösség minden tagjának, hogy érvényesíteni tudták akaratukat és összefogtak a közös cél érdekében.

Gratulálok Csete Csabának, Kismárton Zsoltnak és a mellettük szerveződött civil összefogás minden tagjának, akik végig kitartottak és mindent megtettek, hogy a rehabilitáció úgy valósulhasson meg, ahogy azt az itt élők elképzelték. Köszönöm B. Nagy Lászlónak, hogy országgyűlési képviselőként felkarolta a helviek kezdeményezését és képviselte a kormányzat és a hatóságok irányába. Végül pedig - de nem utolsó sorban - köszönöm Nógrádi Tibornak, hogy a probléma megoldásának élére állt és az elképzelésből valóság lett!

Örülök, hogy ilyen nagyszerű közösségeket képviselhetek az országgyűlésben! Továbbra is számíthatnak rám, hogy együtt dolgozzunk egy tisztább, élhetőbb környezetért és erős, összetartó közösségekért!” - írta Mihálffy Béla, Szeged és a Homokhátság országgyűlési képviselője, aki szintén szívügyének tekintette a rehabilitációt.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.