Szeged

Iskola ügy: egyre nehezebben védhető a városvezetés álláspontja

Iskola ügy: egyre nehezebben védhető a városvezetés álláspontja

Furcsa dolgokat tapasztalt a Célpont stábja az egyházi iskola ügyében Szegeden

Kovács György
2024. január 29., hétfő
Iskola ügy: egyre nehezebben védhető a városvezetés álláspontja

Mint arról többször is beszámoltunk, a Szeged-Csanádi Egyházmegye 12 osztályos iskolát építene Szegeden, amely ellen a balliberális városvezetés egyházellenes hergelésbe kezdett. Az ügy már országos visszhangot keltett, a Hír TV városunkba utazott utánajárni a helyzetnek.

A balliberálisok által védeni kívánt "véderdő" Fotó: DM/Gémes Sándor

 

A TV emlékeztet, a városvezetést aligha lephette meg a beruházás, mivel a területet már 2018-ban kiemelt beruházási területté minősítették - erre egyébként a múlt hét folyamán Navracsics Tibor is felhívta a figyelmet szegedi látogatása során. 

A riportban megszólalt Tápai Péter, a szegedi Fidesz frakcióvezetője is, aki hangsúlyozta, az erdőket valóban védeni kell és minden beruházást úgy kell végrehajtani, hogy a természet a lehető legkisebb mértékben károsodjon, azonban a fejlődést nem szabad akadályozni. A frakcióvezető kitért arra is, hogy 

az újszegedi Kállay ligetben tereprendezés címszóval pont azt csinálja a balliberális oldal, amivel riogatnak és amit elvileg megakarnak akadályozni.

Emlékeztetett, Újszegeden jelenleg több mint 1,7 hektáron elterülő fák kétharmadát vágják ki egy közpark létrehozása érdekében, korábban pedig további 1 hektárt vágtak ki lakópark építésének céljából.

 

A polgármesteri hivatalban kompetens ember nem dolgozik munkaidőben

A Hír TV telefonon is egyeztetni akart a projektről az önkormányzattal, akik e-mailes megkeresést kértek - erre azonban semmilyen válasz nem érkezett. Emiatt a stáb munkaidőben meglátogatta a polgármesteri hivatalt, ott azonban azt a tájékoztatást kapták, hogy jelenleg senki sem tartózkodik az épületben, aki kompetens lenne a témában.

 

A Hír TV Célpont műsorának szegedi részlete:

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.