Bulvár

Országszerte véglegesítették az új fix traffipaxok helyét

Országszerte véglegesítették az új fix traffipaxok helyét

2015. december 4., péntek
Országszerte véglegesítették az új fix traffipaxok helyét

Valamennyi fix telepítésű traffipax (hivatalosan Véda közúti intelligens kamera) felszerelési helyét véglegesítette a rendőrség - írta a Zsaru Magazin.

A rendőrség honlapján közzétettek szerint a közúti halálesetek és sérülések számának csökkentése érdekében létesülő rendszer rögzített kamerái még nem működnek üzemszerűen. A rendőrség azok "élesítési" időpontjáról időben tájékoztatni fog. A kamerák a sebességmérés mellett - többek között - forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak. A Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumában megvalósuló projekt keretében felszerelt új traffipaxot pontos helyszíneit a rendőrség honlapján is közzétette. A

lista

szerint Budapesten összesen 6 új traffipaxot helyeztek el: kettő az M3-as, kettő az M5-ös autópályán, és kettő az M1-M7-es autópályák közös szakaszán. Ezek mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tíz, Fejér, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében megyénként nyolc új kamerát helyeztek el. A listából kiderül, hogy a főváros mellett más nagyvároson belül is telepítettek több új kamerát, például Miskolcon és Szegeden négy-négy, Debrecenben három új helyen mérnek a rendőrök. Emellett Baranya megyében és Bács-Kiskun megyében hét-hét, Békés, Csongrád és Heves megyében megyénként hat, Győr-Moson-Sopron megyében öt szupertraffipaxot szereltek fel. Az

oldal

alapján Veszprém megyében tíz, Zala megyében kilenc, Vas és Nógrád megyében öt-öt, Pest megyében négy új kamera van. Emellett Somogy, Komárom-Esztergom, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is megyénként hat új traffipaxot szereltek fel. A lista szerint a Szabolcs megyeiek közül csaknem az összes, öt Nyíregyházán van, míg egy Mátészalkán található. A Véda közúti intelligens kamerahálózat részeként március 26-ától működik az ország közútjain 160 változtatható helyű kamera. Hogy hol, mikor mérnek üzemszerűen, arról a rendőrség a honlapján (

www.police.hu

, Sebesség-ellenőrzések menüpont) naprakész tájékoztatást ad minden érdeklődőnek - írták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.