Bulvár

Gyors hódítás a francia éttermi piacon

Gyors hódítás a francia éttermi piacon

2013. március 3., vasárnap
Gyors hódítás a francia éttermi piacon

A gyorséttermek megfosztották trónjától a hagyományos vendéglőket Franciaországban, a tradicionális konyhaértékek legerősebb védőbástyájában: 2012 az első év, amelyben az éttermi piac több mint felét – ötvennégy százalékát – a „gyorsak” szerezték meg.

A változás igen jelentős tavalyelőtthöz képest, mivel akkor még csak 40 százalékos volt a gyorséttermek piaci aránya az országban – áll a Gira Conseil élelmiszeripari tanácsadó cég kimutatásában. Szakértők a gyors hódítást részben azzal magyarázzák, hogy a gyorséttermek sok újdonságot vezettek be étekkínálatukban, ma már nemcsak hamburgerekkel és szendvicsekkel szolgálnak, hanem számos mással is, beleértve a salátákat. További oka a térnyerésnek az, hogy a franciák egyre kevesebb időt áldoznak étkezésre. Míg 1975-ben átlagosan egy óra húsz percet szántak egy éttermi evésre, ma csupán félórát töltenek vele, sőt egy másik felmérés szerint mindössze huszonkét percet – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.