Sport

Történelmi magyar siker: Eb ötödik a magyar válogatott

Történelmi magyar siker: Eb ötödik a magyar válogatott

Heroikus küzdelemben, sok hibával, de történelmet írt a magyar csapat

Kibédi Péter
2024. január 26., péntek
Fotó: Czeglédi Zsolt
Történelmi magyar siker: Eb ötödik a magyar válogatott

Utoljára 1998-ban végzett ennyire elől Európa bajnokságon a magyar férfi kézilabda válogatott, akkor az olaszországi kontinenstornán hatodik helyen zárt az akkori csapat. Ez volt eddig minden idők legjobb magyar szereplése az Eb-n. Az akkori mezőny közepe volt a tizenkét csapatos tornán, most, akár ötödik, akár hatodik helyen végeztek a mieink, az a mezőny elejét jelenti a huszonnégy csapatos tornán. Az ötödik hely megszerzés egyben történelmi eredmény is.

Utolsó meccsére készült a LANXESS Arénában a magyar válogatott (Fotó: SzegedMA)

A csapatból a térdsérülése miatt már a Kölnből elutazott Máthé Dominik maradt ki, a szerdai vakbélműtét után lábadozó Palasics Kristóf viszont már a helyszínen szurkolt a társaknak. Mellettük a Krakovszki-ikrek nem voltak ott a magyarok meccskeretében.

Gyorsan előnybe kerültek a szlovénok, akik egy fokozattal gyorsabban kezdték a találkozót. Magyar oldalról Bánhidi Bence és Lékai Máté góljai jelentették az ébresztőt, az ötödik percben még három volt a magyar hátrány, három perccel később már egyenlő volt az állás. Ha nem is azonnal, de a vezetést is sikerült átvenni még a félidő fele előtt, Bóka Bendegúz egy nagyszerű magyar védekezés után száguldott végig a pályán és lőtt gólt. (14. perc: 8-7)

BÁNHIDI Bence
Bánhidi Bence remekül kezdte a meccset, ismét vezére volt a magyar csapatnak (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

 

Négy percig nem talált a kapuba egyik csapat sem, ez idő alatt lett volna esélye akár több gólosra növelniük előnyüket a mieinknek, de sorozatban hibázták el a kínálkozó lehetőségeket. A szlovénok sem álltak jobban helyzetkihasználásban, így a 20. percben, amikor Bánhidi Bence harmadszor csapta be Blaz Blagotinseket és talált a kapuba, azzal már kettő lett a magyar előny. Lehetett volna gyorsan három is belőle, de Bóka Bendegúz „elcunderezte” magát ziccerben. Amolyan délutáni matiné hangulatban játszottak a csapatok, nem kevés hibával. Miután a szlovénok egyenlítettek, miközben Rosta Miklós és Lékai Máté hetest hibázott, a félidő vége előtt a vezetést is újra átvette Szlovénia, Aleks Vlah góljával. Az Eb-n már sajnos hagyományos módon az első félidő végét odaajándékoztuk az ellenfélnek. (I. félidő: 12-13)

SZITA Zoltán; MACKOVSEK, Borut
A matiné hangulat mellé kemény küzdelem volt a pályán

A második félidő egy újabb kihagyott hetessel kezdődött, Lékai Máté hibázott, majd 2 perc 30 másodpercnél jó négy percet állt az óra, a zsűrinél hatalmas tanakodás volt, de az okokról nem nagyon mondtak semmit. Válogatottunk nagyon gyorsan visszavehette volna a vezetést, de bosszantóan pontatlan volt a játékuk, a befejezésnél egymás után kétszer is a kapufán csattant például a labda. A szlovénok egy-két góllal vezettek és körülbelül ennyivel volt pontosabb a játékuk. Nagyobb koncentrációval és gyorsabb játékkal simán eldönthette volna a meccset a magyar válogatott-tegyük hozzá, Szlovéniára is igaz volt. A félidő feléig csak az öt kimaradt hetessel négy gól lehetett volna a magyar előny, ehhez képest az ellenfél vezetett egyel. (45. perc: 16-17)

IMRE Bence
Még az egész Eb-n nagyon pontosan célzó Imre Bence is hetest hibázott

 

A rengeteg pontatlanság ellenére a 48. percben ismét a vezetésért támadhatott a magyar válogatott, és ahogy az első félidőben, úgy most is Bóka Bendegúz szerzett gólt, most nem lerohanásból, hanem egy klasszikus szélsőjátékból. De ez sem hozott változást a magyar játékban. Alig két perc múlva már ismét a szlovénoknál volt az előny, sőt a vége előtt 5 perccel, Sipos Adrián kiállításánál már kettővel vezettek. De még nem volt vége. Három perc volt hátra, amikor visszajött egy gólra a magyar válogatott, majd Bóka Bendegúz végre belőtt egy hetest és újra egyenlő volt. Két perccel a vég előtt hibáztak a szlovénok, a túloldalon másfél perccel a vége előtt Bánhidi Bencét állították meg szabálytalanul, Bóka Bendegúz dobhatott hetest. Bedobta, és az utolsó percre magyar előnnyel fordultak a csapatok. Most jól zárt a magyar fal és Bartucz László is védett, a labda pedig az utolsó hét másodpercben a miénk maradt. (Vége: 23-22)

A magyar válogatott történelmi sikert elérve, minden idők legjobb Eb szereplésével az ötödik helyen zárta a tornát.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (NÉMETORSZÁG), AZ 5. HELYÉRT (KÖLN)
MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA 23-22 (12–13)
Köln, Lanxess-Aréna. Vezeti: Schulze, Tönnies (németek)

MAGYARORSZÁG: BARTUCZ – LÉKAI 5, ILIC Z. 3, Sipos A., BÁNHIDI 5, Szita, BÓKA 4 (2). Csere: Andó (kapus), Imre 2, Ancsin G., Ligetvári, Fazekas G. 2, Bodó 1, Rosta M. 1 (1). Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
SZLOVÉNIA: FERLIN – Gasper Marguc 1 (1), Dolenec 3, Bombac 1, BLAGOTINSEK 4, MACKOVSEK 3, Kodrin, Novak. Csere: Suholeznik 2, Cehte, VLAH 4, Jovicic, ZARABEC 4 (1). Szövetségi kapitány: Uros Zorman
Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–5. 11. p.: 6–6. 20. p.: 10–8. 26. p.: 11–11. 37. p.: 13–15. 45. p.: 16–16. 48. p.: 19–18. 56. p.: 20–22.
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 8/3, ill. 2/2

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.