Sport

Floorball: változatos mérkőzésen szenvedett vereséget a Szegedi FE

Floorball: változatos mérkőzésen szenvedett vereséget a Szegedi FE

2017. február 28., kedd
Floorball: változatos mérkőzésen szenvedett vereséget a Szegedi FE
floorball_mj73

Jó miskolci kezdés után fordítani tudott a Szegedi FE, ám végül a Miskolc örülhetett.

Az őszi hazai győzelem és a téli miskolci vereség után sikerre éhesen várta a Szegedi FE legénysége a borsodiak gárdáját. Bérdi sérülés miatt ezúttal hiányzott a csapatból, így csak a kispadról nézhette végig a mérkőzést. A miskolciak kezdték jobban a mérkőzést, rögtön az elején elhúztak három góllal. A harmad végén elkezdte a felzárkózást a hazai csapat, majd az első szünet után egy 5-0-s rohammal át is vették a vezetést. Ezután egy gyors gólváltás következett, illetve több kérdéses játékvezetői ítélet, amely mindkét csapatot egyformán súlytotta. Ez megtörte a hazaiak lendületét a Miskolcnak sikerült egyenlítenie, sőt két góllal ismét ők vezettek. A záró játékrész is vendég gólokkal indult, s ugyan még sikerült a szépítés, feljebb zárkózni nem sikerült. Hajtós, izgalmas meccsen – ahol a szegedi győzelem is benne volt a játékban – szenvedett vereséget a hazai alakulat, így tovább kell várnia a Miskolc felett aratott újabb diadalra.

Férfi floorball OB II., 12. forduló

Szegedi FE - Miskolci FE 8 - 13 (2-3, 4-5, 2-5)

A Szegedi FE pontszerzői:

Bozsó (1+1), Csordás (3+1), Marosi (0+2), Papdi (2+0), Papp B. (2+1).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.