Sport

Strandfoci: két utánpótlás korosztályban is bronzérmekkel térhetett haza a Junior Sport

Strandfoci: két utánpótlás korosztályban is bronzérmekkel térhetett haza a Junior Sport

2016. augusztus 11., csütörtök
Strandfoci: két utánpótlás korosztályban is bronzérmekkel térhetett haza a Junior Sport
fc_junior_sport_u17

Az U17-es és az U19-es korosztályban is a harmadik helyet szerezte meg a szegedi Continental Junior Sport az országos strandlabdarúgó-bajnokságban.

A fiatalabbik generáció nagy zakóba futott bele a Siófoki Bányász ellen az elődöntőben, a bronzmérkőzést azonban már magabiztosan húzták be Borbély Bencéék a Gyöngyössel szemben. Az U19-es együttest az Aramis ütötte el a finálétól, a harmadik pozícióért rendezett rangadón viszont összejött a reváns a siófokiak ellen. Az

előző évi bajnoki címek

után tehát ezúttal a dobogó alsó fokára állhatott fel a két korosztályos szegedi alakulat. "Mindkét korosztályban címvédők voltunk. Sajnos az elődöntőt mindkét brigád el is görcsölte emiatt, rosszul játszottunk, nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy szerettük volna. Ugyanakkor azt gondolom, hogy mind a múlt hétvégét, mind az egész évet pozitívan zártuk, mert a bronzmeccsen már mind a két csapat átlagon felüli teljesítményt nyújtott, ott már kiadták magukból a srácok a maximumot. Sokan vannak, akik még jövőre is beférnek még a korosztályba, úgyhogy ez a két bronzérem ebből a szempontból is igen biztató a következő szezonra nézve" - összegezte portálunknak tanítványai teljesítményét

Dürgő Péter

edző.

U17-es országos fiú strandlabdarúgó-bajnokság:

Elődöntők:

Energia SC Gyöngyös - Bonyhád BFC 3-5.

Gól: Magyar D., Koncz M., Tóth L., ill. Sásdi B. (3), Fenyvesi Cs., Domokos L.

Siófoki Bányász SE - Continental Junior Sport 10-1.

Gól: Balogh B. (4), Gruber P. (3), Sófalvi Cs. (2), Németh J., ill. Borbély B.

Bronzmérkőzés:

Continental Junior Sport - Energia SC Gyöngyös 5-2.

Gól: Guth T. (2), Borbély B. (2), Petőfi Zs., ill. Péntek D., Tóth L.

Döntő:

Bonyhád BFC - Siófoki Bányász SE 1-7.

Gól: Vendég O., ill. Balogh B. (3), Sófalvi Cs., Szentmártoni L., Németh J., Lang M.

A Continental Junior Sport final fourbeli kerete:

Agócsy Bence, Borbély Bence, Guth Tamás, Komár Dénes, Petőfi Zsombor, Sziveri Valentin, Tóth Márk.

Edző:

Dürgő Péter.

U19-es országos fiú strandlabdarúgó-bajnokság:

Elődöntők:

Energia SC Gyöngyös - Siófoki Bányász SE 7-6.

Gól: Nagy K. (3), Szivós M., Fábián P., Bartha B., Gedei Á., ill. Balogh B. (5), Gyurcsek M.

Aramis SE - Continental Junior Sport 5-2.

Gól: Pál P. (2), Gyalog M., Kádár M., Pap Zs., ill. Petőfi Zs., Rutai B.

Bronzmérkőzés:

Siófoki Bányász SE - Continental Junior Sport 4-5.

Gól: Balogh B. (3), Gyurcsek M., ill. Rutai B. (3), Pranjko N., Deák D.

Döntő:

Energia SC Gyöngyös - Aramis SE 4-6.

Gól: Gulyás K. (2), Patócs R. (2), ill. Mányi D. (3), Kádár M. (2), Gyalog M.

A Continental Junior Sport final fourbeli kerete:

Borbély Bence, Deák Donát, Guth Tamás, Petőfi Zsombor, Popovics Marcell, Pranjko Nemanya, Rádi Martin, Rutai Balázs, Táncos Bence.

Edző:

Dürgő Péter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.