Sport

Győzelemmel kezdtek a női asztaliteniszezőink

Győzelemmel kezdtek a női asztaliteniszezőink

2014. szeptember 24., szerda
Győzelemmel kezdtek a női asztaliteniszezőink

Az esélyesebb hollandok legyőzésével kezdte meg szereplését a magyar női válogatott a Lisszabonban szerdán elrajtolt asztalitenisz csapat Európa-bajnokságon.

A 16 együttest felvonultató úgynevezett bajnoki divízió C csoportjának első fordulójában először

Póta Georgina

és

Britt Eerland

nézett egymással farkasszemet, s a Berlinben légióskodó magyar játékos gyorsan, mindössze 23 perc alatt "elintézte" riválisát. A második párban aztán

Lovas Petra

és a kínai születésű

Li Jie

összecsapása már jóval nagyobb csatát hozott, s közel kétszer ennyi ideig tartott. A játszmákat tekintve 1-0-ra, majd 2-1-re is a jelenleg a Szekszárdot erősítő Lovas vezetett, de a meccs végül a döntő szettig ment, s ezt a holland nyerte, így az ellenfél kiegyenlített. A harmadik mérkőzésen

Madarász Dóra

a nála 20 esztendővel idősebb, 41 éves, ugyancsak kínai származású

Li Jiao

ellen próbálkozott, s egyáltalán nem ijedt meg a világranglistán nála jóval előkelőbben rangsorolt, 19. helyen álló riválistól. Az első játszmát ugyan gyorsan elvesztette, de a folytatásban remekül játszott, s 1-2-ről fordítva végül diadalmaskodott. Ez egyben azt is jelentette, hogy Póta és Li Jie találkozóján az esetleges magyar győzelem a csapat sikerét is magával hozta volna, s Póta mindent el is követett, hogy második fellépése után is veretlen maradjon. Az ellenfél ugyan 2-1-re ellépett, de Póta előbb egyenlített, majd a döntő szettben négy meccslabdát is hárított - igaz, ő maga is kihagyott három lehetőséget -, s végül 16-14-re nyerve az ötödik játszmát, kiharcolta a magyar győzelmet.

Téglás Péter

együttese szerdán még egyszer asztalhoz lép, 20 órától a tavalyi kontinensviadalon bronzérmes, s az első találkozójukon szintén győztes oroszok lesznek az ellenfelek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.