Sport

Benedek Tibor: a csapatszellem döntött a javunkra

Benedek Tibor: a csapatszellem döntött a javunkra

2013. augusztus 4., vasárnap
Benedek Tibor: a csapatszellem döntött a javunkra
Benedek Tibor

Benedek Tibor szövetségi kapitány szerint a csapatszellem révén diadalmaskodott Barcelonában a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a szombat esti döntőben 8-7-re legyűrte Montenegró legjobbjait, s világbajnoki címet szerzett.

Megvolt minden alapja az örömnek. Egyfelől 1973 és 2003 után harmadszor lettek vb-aranyérmesek a piros-fehér-zöld színek képviselői az erősebb nem pólós históriájában, másfelől az őrségváltás is tökéletesen sikerült az eredményeire, benne az eddigi kilenc olimpiai bajnoki titulusra méltán büszke, egyszersmind a sikerek folytonosságát szinte kötelezően elváró magyar vízilabdában. A

Kemény Dénes

irányításával sorozatban három olimpiai bajnoki elsőséget begyűjtő nemzeti együttes tavaly Londonban csak ötödik tudott lenni az ötkarikás játékokon, s a szükségszerű fiatalításnak, az új csapat felépítésének feladata már új szövetségi kapitányra, a háromszoros olimpiai aranyérmesből lett, s majdhogynem még mindig játékoskorú szakvezetőre,

Benedek Tiborra

várt. Sok ideje nem volt az építkezésre. Januártól látott munkához, s hogy ígéretes a tevékenysége, lehet benne és csapatában bízni, azt a barcelonai vb előtti Világliga-szereplés, majd a Vl-szuperdöntő második helye már visszaigazolta. Akadtak persze kisiklások, váratlan vereségek is a különböző tornákon, válogatott fellépéseken, olykor nagyon is hullámzó volt a teljesítmény, mégis érződött: stílusával, lelkiségével, tartásával, na és egyre kiérleltebb pólós tudásával van-lehet keresnivalója a társaságnak már az idei világbajnokságon is. A vb csoportmeccsein időnként döcögött ugyan a csapatjáték - sima vereség a szerbektől, döntetlen az ausztrálokkal -, ám látszódott az is: mérkőzésről mérkőzésre javul a gárda, hogy nem hiú remény akár az éremszerzés sem.

Benedek Tibor

Az áhított alapcél, a négy közé jutás már úgy jött össze, hogy a vb-n addig szárnyaló, a világbajnokság előtti felkészülési szakaszban a Benedek-legénységet bizony két alkalommal is megfricskázó görögöket végtelenül simán elpáholta (9-3) a magyar csapat. A folytatásban az olimpiai bajnok horvátok következtek, ám ők sem tudták megállítani Varga Dánieléket, akik egy góllal (11-10) a londoni győzteseknél is jobbnak bizonyultak, s vb-döntőt játszhattak a másik ágon a világbajnoki címvédő olaszokat elbúcsúztató montenegróiakkal. A szombati finálé kiélezett csatát, nagy küzdelmet, mégis afféle örömpólót hozott. Noha 3-0 után még visszajöttek a délszlávok, többször is egyenlítettek, a vezetést azonban egyszer sem tudták átvenni, miközben a feleannyi emberelőnnyel gazdálkodó, védekezésben is egészen pazar teljesítménnyel kirukkoló magyarok parádés akciógólokkal lohasztották le, majd vették is el végleg az ellenfél önbizalmát. A hajrában kialakított minimális előnyt (8-7) megtartva, magabiztosan, összpontosítva és fegyelmezetten játszva, egy korán beérett, sikerre termett csapat stílusjegyeit felmutatva nyert a magyar válogatott, a női együttes bronzérme után arannyal téve teljessé a barcelonai pólós mérleget. (A külön elismerés sem maradt el:

Nagy Viktort

és

Varga Dénest

beválasztották a vb álomcsapatába, amellett előbbi a legjobb kapus, utóbbi pedig a legjobb játékos címet is kiérdemelte.)

Vizes vb - Aranyérmes a férfi vízilabda-válogatott

"Lehet, hogy nem a miénk a legjobb csapat, de hogy mi akartuk a legjobban a győzelmet, s ezért mindent meg is tettünk, az egészen bizonyos. A fiúk szemében láttam az eltökéltséget, érzékeltem a bennük levő erőt, s a vb-n végig az volt az érzésem, hogy az aranyérem egyszerűen nekünk rendeltetett" - értékelt a szövetségi kapitány, aki rögtön azt is hangoztatta, hogy nincs idő ücsörögni a babérokon, máris tovább kell dolgozni az újabb sikerekért. "Barcelonában a magyar lélek, a csapatszellem volt a döntő tényező, ezzel nyertünk, mert nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is roppant erősek voltunk, szenvedéllyel, nagy akarattal játszottunk" - mondta, hozzátéve: a riói olimpia még messze van, előtte viszont ott a jövő évi, budapesti Európa-bajnokság, ahol friss világbajnokként kell helytállni. Benedek szerint a magyaroknak nagyon nehéz dolguk lesz, a léc magasra került, de a csapat rakta magasra, s azért dolgoznak tovább, hogy újabb sikereket szerezzenek az országnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.