Sport

Történelmi lehetőség előtt áll a magyar kézilabdasport

Történelmi lehetőség előtt áll a magyar kézilabdasport

2013. május 10., péntek
Történelmi lehetőség előtt áll a magyar kézilabdasport
kissadam_mefob44_gs

A MEFS elnöke szerint az amatőr versenysportban komoly alap lehet az egyetemi sport, míg Győrfi János európai mesteredző szerint a sportágban élnie kell a TAO adta lehetőségekkel.

A hét elején lezajlott MEFOB kézilabdadöntő mérkőzéseit a helyszínen tekintette meg a hazai egyetemi-főiskolai sport két magas rangú szakembere is. "Kiváló hangulatú MEFOB-döntőt rendeztek Szegeden, örömmel tapasztaltam, hogy milyen szurkolás volt az egyes mérkőzéseken. A színvonalról is elégedetten nyilatkozhatok, miután személyesen láthattam a Győr - Szeged női kézilabda-mérkőzést, s a fiúknál az SZTE - Műegyetem derbi pedig igencsak izgalmasan alakult az első félidőben" - árulta el a SZEGEDma.hu-nak

Kiss Ádám

a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnöke, aki szerint az amatőr versenysportnak az egyetemi bajnokságokra alapozva kell megteremteni a jövőjét, ahol egyetemek, főiskolák saját csapatai csapnak össze másik hasonló egységekkel. Ennek táptalaja a kézilabda óriási népszerűsége is. "Készítettünk egy felmérést, amely szerint a kézilabda egyike a három legnépszerűbb sportágnak az egyetemi sportok között. A labdarúgás természetszerűleg vezet, a kosárlabda a második, a kézilabda pedig a röplabdát megelőzve a harmadik a rangsorban" - közölte a MEFS elnöke.

gyorfijanos_mefob51_gs

Hasonló véleményen volt a

Győrfi János

, a Magyar Kézilabda-szövetség utánpótlás bizottságának elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság munkatársa is. "Borzasztóan szükséges az egyetemi-főiskolai sport fejlesztése, s a mostani sportpolitikában, úgy érzem a jelenlegi a jó irány. Fontos, hogy ne csak szlogenekben hanem a valóságban is összefonódjon a tanulás és az élsport. Ennek emelkedése, fejlesztése mindenképpen stratégiai kérdés" - közölte az európai mesteredző, aki kiemelte a rendezők munkáját is. "Maga Szeged remek helyszíne volt a döntőnek, színvonalas mérkőzésekkel, lelkes, hajtós csapatokkal. A szervezést is példamutatónak nevezném." A MOB-on belül az egyetemi sport kérdésével is foglalkozó osztályvezető elmondta, az egyetemi sport fejlesztésének szükségessége a Hajós Alfréd-tervben is le van fektetve. Kiemelte: a kézilabda, mint TAO-sportág és látványsportág, történelmi lehetőség előtt áll, amit meg is kell ragadni. "Forrást kell bevonni erre a területre, amit aztán intelligens módon kell felhasználni. Ez a kulcstényező: ha az egyetemi-főiskolai sport, és azon belül a kézilabda fejlődik, már kicsikét mosolygósabb, vidámabb jövő elé nézhetünk" - húzta alá Győrfi János. A TAO-támogatások kapcsán elmondta: "Ilyen típusú lehetőség korábban nem állt rendelkezésre. A kormány stratégiai ágazatként kezeli a sportot, ezt a mindennapos testnevelés, a TAO-sportágak támogatásában és a kiemelt sportágak támogatásában is megnyilvánul. A magyar sportba soha nem áramlott be ennyi pénz, több tízmilliárdos nagyságrendről van szó az öt látványsportágban. Ezt nagyon okosan kell felhasználni létesítményfejlesztésre, szakemberképzésbe és programokba egyaránt" - hangsúlyozta a sportvezető a szegedi szempontból egy ezüst- és egy bronzéremmel záruló négyes döntőket követően.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.