Sport

A városházán köszöntötték a Biacsi ikreket

A városházán köszöntötték a Biacsi ikreket

2012. szeptember 13., csütörtök
A városházán köszöntötték a Biacsi ikreket

Oklevelet és Szeged város emlékérmét vehették át csütörtök délelőtt a városházán a londoni paralimpiáról hazatérő Biacsi ikrek, Ilona és Bernadett, valamint edzőjük, Antal Andor.

Szeged Megyei Jogú Város részéről a közgyűlés ifjúsági és sportbizottság elnöke,

Szentgyörgyi Pál

köszöntötte a Biacsi ikreket,

Ilonát

és

Bernadettet

, valamint edzőjüket

Antal Andort

. A korábbi alpolgármester kiemelte, ahogyan Pekingben is volt szegedi parasportoló

Béres Dezső

személyében - ugyancsak Antal Andor felkészítése mellett -, úgy az idei londoni játékokon is ott volt városunk két atlétája, a Biacsi ikrek személyében. A sportbizottság elnöke hozzátette, a különböző szegedi utcai futóversenyeken is mindig szerepel a testvérpár, innen is ismerheti őket a közvélemény.

Bár az ikrek, Ilona és Bernadett közül csak előbbi térhetett haza egy bronzéremmel, a siker közös. Ahogyan a magyar paralimpiai csapat bevonulásánál is hivatalosan ketten vihették a zászlót - technikailag azonban ezt nem lehetett megoldani - úgy a futópályán elért minden sikerük is együttes erőfeszítés eredménye. A tőlük megszokott taktikázás most arra volt elég, hogy féltized másodperc különbséggel a 3. és a 4. helyen érjenek célba az 1500 méteres síkfutás döntőjének mezőnyében, így az előzetesen kitűzött minimális célt sikerült teljesíteni. Antal Andor edző elmondta, 12 év munkája fekszik ebben a bronzéremben, hiszen szinte napra pontosan ekkor találkozott először a testvérekkel 2000-ben. Szentgyörgyi Pál ezután átadta Szeged város emlékérmét a Szegedi Vasutas SE-nél sportoló ikerpárnak, valamint edzőjüknek, s természetesen ott volt a paralimpiai bronz is, amit a jelenlévők is megcsodálhattak. Végül elhangzott, nincs megállás, a Biacsi testvéreknek életük a futás, s már Rióra tekintenek előre. Addig is azonban jövő kedd délután, az újszegedi ligetben futnak egy kört a Szeged Betonnal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.