Sport

Nagy sikere volt a vásárhelyi sportágválasztónak + FOTÓK

Nagy sikere volt a vásárhelyi sportágválasztónak + FOTÓK

2011. szeptember 27., kedd
Nagy sikere volt a vásárhelyi sportágválasztónak + FOTÓK
Harmincöt sportág mutatkozott be Vásárhelyen a hétvégén megtartott negyedik Nagy Sportágválasztón, amelyre a két nap alatt közel hatezer érdeklődő látogatott ki. A rendezvényt ezúttal a Csográd Megyei Szabadidősport Szövetség (CSOMSZISZ) rendezte. Sarusi-Kiss József, a CSOMSZISZ elnöke záróértékelésében elmondta, hogy a vásárhelyi sportágválasztó egy háromhelyszínes rendezvénysorozat középső, de a város nagyságát és a sportegyesületek számát illetően legfontosabb eseménye volt. Az előző héten a makói fiatalok élhettek a sportágválasztó adta lehetőségekkel, míg szeptember 30-án (pénteken) és október 1-én (szombaton) Szentes városa lesz a Nagy Sportágválasztó harmadik helyszíne. Hódmezővásárhelyen az első napon ezúttal is nagy volt az érdeklődés, hiszen a nagycsoportos óvodásoktól a középiskolásokig közel ötezer látogatót regisztráltak a szervezők. A szombati második nap a családoké volt, ekkor mintegy ezer fiatal látogatott ki, főleg szüleikkel és barátaikkal a sportágválasztóra. A városi stadionban mindkét napon reggeltől délutánig nagy volt a nyüzsgés. A nagyszínpadon egymást váltották a programok, a küzdősportoktól a látványos tánc és fitneszbemutatókig mindenki találhatott a számára érdekes sportágat. A stadion más részein a kerékpározástól a lovagláson keresztül az íjászatig további sportágak képviselői várták az érdeklődőket. A hagyományos sportágak - a labdarúgás, a kézilabda és a kosárlabda - is jelen voltak, de ezek a sportágak ismertek a városban, így itt már nem hatott az újdonság varázsa. Hosszú sorok álltak viszont a falmászó fal előtt emellett sokan kipróbálták a baseballt, a kerékpározást és az atlétikát, felültek a motokrossz-motorokra, vagy leültek az árnyas diófa alá egy sakkpartira. Talán csak a vizes sportágak nem találták a helyüket. Az úszók, a vízilabdások és a triatlonosok bizonyosan jobban kitárulkozhattak volna a városi strandon, ezért érkezett tőlük az a javaslat, hogy alkalmanként a Török Sándor Strandfürdőben kellene rendezni a sportágválasztót. A rendezők úgy búcsúztak a résztvevő sportegyesületek képviselőitől, hogy 2012-ben reményeik szerint ötödik alkalommal is megrendezik a Nagy Sportágválasztót Hódmezővásárhelyen.

Borsándi István

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.