Sport

Asztalitenisz: szerencsétlen sorsolás az Inter-kupában

Asztalitenisz: szerencsétlen sorsolás az Inter-kupában

2011. március 29., kedd
Asztalitenisz: szerencsétlen sorsolás az Inter-kupában

Nem volt szerencséjük a magyar csapatoknak - legalábbis a szegedinek biztosan nem - az asztalitenisz Inter-kupa negyeddöntőjének sorsolásakor. A két magyar csapatot, a Pénzügyőrt és a Floratomot összesorsolták a négyes döntőbe jutásért vívandó párharcban.

A szegedieknek nincs túl nagy szerencséje, hiszen az első helyen kiemelt, francia Loire Nord gárdáját követően újra egy esélyesebb csapattal szemben kell bizonyítaniuk, akitől ráadásul a hétvégén kaptak ki 10-0 arányban - beszámolók szerint méltatlan körülmények között. A Pénzügyőr csapatát erősíti a sokszoros magyar bajnok, a nemzeti csapat egykori húzóembere,

Varga Sándor

, a világbajnok

Klampár Tibor

edzette

Móricz Máté

, valamint a külföldön is bizonyító

Hoffmann Tamás

. A Floratomnak csakis kiváló játékkal van esélye a Loire Nord búcsúztatása utáni újabb bravúr elérésére. A két csapat ebben az idényben már kétszer találkozott egymással, mindkétszer a fővárosiak örülhettek: Szegeden 6-4 arányban, otthonukban pár nappal ezelőtt 10-0 arányban nyertek. A találkozó 2011. május 7-én szombaton, 17 órától kerül megrendezésre.

Az Inter – kupa negyeddöntőjének párosításai:

Norbello (ITA) - Saint Louis (FRA) Morez Haut Jura (FRA) - Ingre (FRA) Oberwart (AUT) - Olomouce Omega (CZE) Pénzügyőr (HUN) – Floratom Szeged (HUN)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.