Politika

Kemény reakció érkezett Gyöngyösi kiszivárgott, antiszemita levelére

Kemény reakció érkezett Gyöngyösi kiszivárgott, antiszemita levelére

Gyorsan reagáltak Gyöngyösi Márton szavaira

2024. február 7., szerda
Kemény reakció érkezett Gyöngyösi kiszivárgott, antiszemita levelére

Mint arról lapunk is beszámolt, kiszivárgott Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik jelenlegi elnökének egy korábbi levele, amelyben a politikus úgy fogalmazott Orbán Viktorról: „Legszívesebben azt írtam volna, hogy egy cionista bérenc, a lubovicsi szekta foglya, de ebből nem biztos, hogy jól ki lehet jönni”. Az üggyel kapcsolatban a Mandiner megkereste Szalai Kálmánt, a Tett és Védelem Alapítvány főtitkárát, aki a lapnak úgy fogalmazott, hogy az ilyen kijelentés soha, semmilyen körülmények között nem fogadható el.

Szalai Kálmán, a a Tett és Védelem Alapítvány főtitkár. Fotó: TEV

 

Több okból is nehezen értelmezhető, mi az, hogy Orbán Viktor a Chábád Lubavics mozgalom foglya?”

– tette fel a kérdést a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) főtitkára.

A szervezet vezetője a Mandinernek elmondta, Orbán Viktor a lehető legnagyobb biztonságot garantálja a zsidó közösségeknek Magyarországon, nemcsak az Európai Unióban, hanem az egész világon. Szalai Kálmán megjegyezte, ha ezért Magyarország miniszterelnökét szitokszóként említik a cionizmus kapcsán, akkor az nyugodtan kijelenthető, hogy „antiszemitizmusnak számít a mi értelmezésünkben”.

Szemforgatásnak tartjuk azt a hozzáállást, amivel egy elmaszatolt bocsánatkéréssel úgy tekinti az évek során elkövetett zsidóellenes megnyilatkozásait, mintha az rendben lenne, le lenne tudva. Nem, mi nem így gondoljuk”

– mondta Szalai Kálmán, aki szerint továbbra is az az álláspontjuk, hogy az ilyen politikai megnyilatkozásoknak nincs helye, nemcsak a magyarországi politikai közéletben, a közéletben sincs, és teljesen elfogadhatatlan minden tekintetben.

Ilyen kijelentések az elkövetőikkel együtt a politikai közélet szemétdombjára valók”

– zárta a szakértő. 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.