Kultúra

Kisteleki programkavalkád augusztus 20-án

Kisteleki programkavalkád augusztus 20-án

2023. augusztus 17., csütörtök
Kisteleki programkavalkád augusztus 20-án

A Szent István téren és a vásártéren várnak minden érdeklődőt augusztus 20-án. Már szombaton is lesznek programok: 18 órától Nyári este címmel a Fordítás borszaküzletben, illetve 17.30-tól MK-meccs a focipályán.

Az ünnepi futó- és kerékpárversenyre reggel fél nyolctól lehet regisztrálni, majd 8 órakor zászlófelvonás, azután pedig szentmise szomszédos Szent István király katolikus templomban.

A gyerekeknek szól Anikó interaktív mesekuckója, 11 órakor szentelik az új kenyeret, és utána, 11.30-tól mond köszöntőt Farkas Sándor miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője és Nagy Sándor polgármester.

Déltől ünnepi felvonulás, térzene pedig 13:30-tól. Kozso és az Ámokfutók adnak koncertet, az id. Vándor Rudolf Fúvószenekar, fellép a Pro-Art Táncstúdió, amit Kasza Roland retro műsora követ, a napot a Mohikán zenekar 20 órakor kezdődő bulija zárja.

Mindezek mellett kirakodóvásár és ingyenes ugrálóvár, valamint büfé várja a kilátogatókat.

A másik helyszínen ezzel párhuzamosan 10 órától reggeli, majd egy órára rá indul lovasmenet Kistelek utcáin a pusztaötös és a kiskunsági csikósok felvezetésével, délre érkezik meg a Szent István térről induló ünnepei menet a vásárok helyszínére.

Ingyenes lovaglási lehetőség az Astor Kistérségi Hagyományőrző Lovas Egyesülettel, továbbá a délután folyamán, szintén díjmentesen, a lóvontatású omnibusz is kipróbálható.

A Leon-Cavallo Horse Dance lovas táncszínháza a János vitézt mutatja be 18 órától.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.