Kultúra

Bálint Sándorra emlékeztek halálának évfordulóján

Bálint Sándorra emlékeztek halálának évfordulóján

2021. május 10., hétfő
Bálint Sándorra emlékeztek halálának évfordulóján

A tudós a könyveivel, a tudásával - amelyek felhívják a figyelmet a magyar nép mély vallásosságára, ünnepeire - a mai napig hat ránk - fogalmazta meg beszédében Gyulay Endre püspökatya. Üldöztetése ellenére mindig kitartott a pápák által is hirdetett keresztény szociális világnézete mellett. A püspök kiemelte:

A tudós emberként, életvitelével, tudásával, vallásosságával, hűségével, szolgálatával egyaránt példakép.

Az emléknapon megkoszorúzták a néprajzkutató sírját az alsóvárosi temetőben, és mellszobrát is a Dóm téri Pantheonban.

Bálint Sándor 1904. augusztus 1-jén született Szegeden. Már gyermekkorában megismerkedett az alföldi néphagyománnyal és az alsóvárosi paraszti életmóddal, mely később kutatásainak legfőbb területévé vált. Középiskolai tanulmányait a szegedi piaristáknál végezte el, majd a Ferenc József Tudományegyetem magyar-történelem szakán diplomázott. Ugyanitt később tanársegédként, majd 1947-től a Néprajzi Tanszék egyetemi tanáraként is dolgozott. Odaadóan kutatta az Alföldet, különösképp annak szakrális néprajzát.

1951-ben a kommunista hatóságok eltiltották az egyetemi oktatástól, egészen 1957-ig nem taníthatott. A szocializmus éveiben rendőri megfigyelés alatt állt, majd 1965-ben koholt vádak alapján felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Egy évre rá nyugdíjazták.
1980. május 10-én közlekedési balesetben hunyt el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.