Kultúra

Őszre megújul a hódmezővásárhelyi művésztelep és az alkotóház

Őszre megújul a hódmezővásárhelyi művésztelep és az alkotóház

2016. május 27., péntek
Őszre megújul a hódmezővásárhelyi művésztelep és az alkotóház

Őszre felújítja a hódmezővásárhelyi művésztelepet és az alföldi városban található alkotóházat is a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) - közölte a szervezet elnöke pénteken az MTI-vel.

Hóvári János

, a mártélyi alkotóház évadnyitója előtt elmondta, hogy a MANK az országban több helyen is fenntart alkotóházakat és művésztelepeket. Hódmezővásárhelyen, amely hagyományosan alkotóművészeti központ, az 1960-as évek óta mindkettő működik. Tavasszal elkezdődött a félévszázados fennállása alatt több alkotógeneráció kibontakozását elősegítő művésztelep felújítása, amely a tervek szerint októberre befejeződik. Az újranyíló kollektív műteremben folytathatják munkájukat a hódmezővásárhelyi művészek - tudatta a szakember. A városközpont egy csendes utcájában, műemléki környezetben található a MANK hódmezővásárhelyi alkotóháza. A rendezvények helyszínéül szolgáló, a város képzőművészeti életében fontos szerepet betöltő Virág utcai épület rekonstrukciója is elkezdődik, és várhatóan őszre befejeződik - közölte a főigazgató. A hódmezővásárhelyi intézményekhez szorosan kapcsolódik a mártélyi alkotóház, melyet tavaly újítottak föl. A Tisza-parti épületben a folyó árhullámának levonulása után minden tavasszal évadnyitót rendeznek, amelyen bemutatják, hogy a MANK miként tudja segíteni a Dél-Alföld művészeti életét - mondta Hóvári János.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.