Kultúra

A Móra-híd gyerekszemmel + FOTÓK

A Móra-híd gyerekszemmel + FOTÓK

2011. december 15., csütörtök
A Móra-híd gyerekszemmel + FOTÓK

Tollrajzokkal és festményekkel mutatták be kisdiákok, hogyan is látják a Móra-hidat. Az elkészült alkotásokból a Béke utcai Általános Iskola aulájában rendeztek kiállítást csütörtök délután, a legjobb hét művet értékes ajándékokkal jutalmazták.

A rajzolásban, festésben tehetséges általános iskolások felé nyitott a Hídépítők Egyesülete és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata "Móra-híd gyermekszemmel" című pályázatával. A gyerekek műveiből a ma délután négy órakor ünnepélyesen átadott 1-es villamos vonal kísérőprogramjaként kiállítást is rendeztek a Béke utcai Általános Iskola aulájában. A legjobb 26 műből rendeztek tárlatot, hét ifjú művész pedig értékes jutalmat is vihetett haza.

Variációk egy témára

Mészáros Zsolt

, a a Béke utcai Általános Iskola igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Mint mondta, a híd nem pusztán hagyományos funkcióját látja el, hanem két régió lakóit, embereket köt össze egymással. "A híd két pillérét már lerakták, ezeket azonban a gyerekek kötötték össze műveikkel" - mondta az igazgató, aki szerint ilyen módon csak egy gyermek tud látni és kifejezni egy hétköznapi építményt. "Az itt kiállított alkotásukkal a gyermekek összekötötték a földi világot a képzelet határtalan földjével" - méltatta a műveket Mészáros Zsolt.

Mint megtudtuk, közel 120 alkotás érkezett a pályázatra, melyek igen változatos technikával, színvilággal és stílussal mutatták be a Móra-hidat. Szinte egyszínű, sematikus ábrázolások mellett egészen álomszerű, absztrakt képek is születtek, jellemzően vidám hangulatot árasztva magukból. Pályáztak többek között a Zrínyi Ilona Általános Iskolából, a Kossuth Lajos Általános Iskolából, a HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézményből, és a Sólyom Utcai Általános Iskolából is, mind egy kicsit más-más aspektusból megközelítve a témát.

Híd a fantáziavilágba

A kiállítást Apáthy Endre, a Hídépítők Egyesületének elnöke nyitotta meg beszédével, amiben kiemelte: a kézzelfogható része a hídnak csak az egyik oldala, az eszme, amit képvisel, jóval többet jelent ennél. Ahogy mondta, ő is igen "sok híddal" kötődik a városhoz, hiszen tanulmányait is itt végezte el, majd itt is dolgozott. A 120 alkotás mindegyikét fel szeretnék használni, némelyikük az egyesület irodáját díszíti majd, a többiből pedig naptárat fognak készíteni. "A kiállított művek mindegyike a gyermeki fantázia gazdagságát és szépségét fejezi ki" - mondta az elnök. A dobogó egyik fokán sem kellett magányosan állniuk a diákoknak, hiszen minden helyezésen megosztozhatott egy társával. A harmadik helyért egy MP4 lejátszó volt a jutalom, a második két tanuló pedig egy értékes fényképezőgépet vihetett haza. Az első helyezésért járó díjakat, egy-egy kerékpárt a Sólyom Utcai Általános Iskolából Gyuris Attila és a Tisza-parti Általános Iskola tanulója, Forrai Áron vihette haza. A speciális igényű gyerekeket foglalkoztató Sólyom Utcai Általános Iskolából több alkotás is érkezett a pályázatra. "Először szerettem volna meghozni a gyerekek kedvét a festéshez. Néha nehezen állnak hozzá a munkához, viszont ha elkezdik akkor nagyon jó alkotások születnek" - árulta el Tóthné Szekszárdi Emese, az iskola egyik tanítója, aki az első helyezést elért diákot kísérte el. Mint mondta, a harmadik osztályos forráskúti fiúval több festményt is készítettek, végül a legjobbat küldték tovább. "Attila egy nagyon szegény családból érkezett, így nagyon jó helyre került az ajándék" - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.