Kultúra

Elmaradnak a MASZK Egyesület októberi előadásai

Elmaradnak a MASZK Egyesület októberi előadásai

2011. szeptember 25., vasárnap
Elmaradnak a MASZK Egyesület októberi előadásai

Felfüggeszti programjait a Thealter Fesztivált követően a MASZK Egyesület, a várt pályázati pénzek ugyanis nem érkeztek meg - olvasható a szervezet honlapján.

Anyagi okok miatt kénytelen visszamondani októberi programjait a szegedi MASZK Egyesület. A fesztivál helyszínéül szolgáló régi zsinagógát a ma esti, kaposvári színészhallgatók Sziszüphoszt és a színházcsinálást középpontba állító előadása után bezárják.

Martinkovics Katalin

, a MASZK alelnöke egy közleményben sajnálatát fejezi ki az elmaradt előadások miatt, és ígéri: mindent megtesznek azért, hogy ez a búcsú ne örökre szóljon. „Idén júniusban újra pályáztunk, a kijelölt kuratórium júliusban meghozta döntését. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) július 22-én közzé tette honlapján az eredményeket, erről a lebonyolító Nemzeti Kulturális Alap (NKA) augusztus 11-ei keltezéssel értesítette a szervezeteket. Mi is, ahogy mások, benyújtottuk a szükséges dokumentumokat, majd vártunk. A kiírás szerint „A támogatási szerződéseket a döntés meghozatalától számított 45 napon belül" kell megkötni – ez azonban a mai napig nem történt meg, egyetlen szervezettel sem, holott a határidő, amelyet a pályáztató szabott, régen lejárt. Időközben az Országgyűlés június 27-én 245 igen szavazattal, 45 nem és 43 tartózkodás mellett elfogadta az előadóművészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény módosítását, amely megszüntette a korábbi hat kategóriát, és ezzel együtt az ún. alternatív vagy független színházak garantált támogatási keretösszegét. Ami biztos: az NKA azért nem kötött szerződéseket, mert a NEFMI mindezidáig nem bocsátotta rendelkezésére a megítélt támogatások fedezetéül szolgáló (egyébként szintén törvényben előirányzott, bár a tavalyi 66%-nál is kevesebb) pénzt. A héten kihirdetett 1316/2011 (IX.19.) kormányhatározat a minisztériumokat, köztük a NEFMI-t, költségvetésük egy részének zárolására, illetve év végéig tartó maradványtartásra kötelezi. Az évad elkezdődött. A színházak, intézmények, köztük mi is – bízva a törvényekben, az írott szóban – hosszas számolás, tárgyalások, vagy inkább alkudozások után, megkezdték, illetve folytatták a munkát. Hivatalosan senki, sehol el nem mondta, le nem írta – sem a kormányrendelet előtt, sem azóta -, mi lesz a sorsa a mindeddig ki nem fizetett támogatási összegnek – és ezzel összefüggésben az arra számító „támogatottak"nak, akik – elméletileg – márciustól decemberig fedezhetnék ebből működési költségeiket. Ilyen körülmények között nem hozhattunk más döntést, mint hogy októberi programjainkat lemondjuk." A közlemény teljes szövege

ITT

olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.