Kultúra

Nobel-díjasokkal ünnepli Szent-Györgyi Albertet az SZTE + FOTÓK, VIDEÓ

Nobel-díjasokkal ünnepli Szent-Györgyi Albertet az SZTE + FOTÓK, VIDEÓ

2011. augusztus 30., kedd
Nobel-díjasokkal ünnepli Szent-Györgyi Albertet az SZTE + FOTÓK, VIDEÓ

Szent-Györgyi Albertre nemzetközi programsorozattal emlékezik a Szegedi Tudományegyetem, melynek nyolc olyan résztvevője is lesz, akik szintén e rangos elismerés birtokosai.

Minden eddiginél több, összesen nyolc orvosi és kémiai Nobel-díjjal kitüntetett tudós érkezik hazánkba jövő márciusban arra a nemzetközi konferencia- és programsorozatra, melyet

Szent-Györgyi Albert

előtt tisztelegve rendeznek. Az apropót az adja, hogy a

Klebelsberg Kunó

kultuszminiszter által Szegedre hívott neves tudósnak 1937-ben ítélték oda az

Alfred Nobel

által alapított tudományos elismerést „a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért” indoklással, aminek jövőre lesz 75. évfordulója. A konferencia ötlete a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának (SZTE ÁOK) munkatársaitól származik, ám mára az egész egyetem magáénak érzi – mondta el

Szabó Gábor

rektor a konferencia beharangozó sajtótájékoztatóján kedden délelőtt. A szervezők nyolc Nobel-díjast nyertek meg előadónak, ami a rektor szerint méltó az egyetemhez és a városhoz. „Szent-Györgyi Albert 1937-es Nobel-díja a mai napig hatással van az egyetem és az egész ország tudományos megítélésére. Kutatóegyetemként célunk az egykori szegedi rektor szellemi örökségének ápolása, akinek tudomány iránti elhivatottsága példaként szolgálhat bármely kor fiatal kutatója számára” – fogalmazott Szabó Gábor.

Vécsei László, az SZTE ÁOK dékánja hangsúlyozta, nem szabad elfeledkezni a Nobel-díjas kutató szegedi tanártársairól sem, így például

Baló József, ifj. Jancsó Miklós, Ivánovics György, Miskolczy Dezső

professzorok munkásságára is emlékeznek, akárcsak Szent-Györgyi közvetlen munkatársaira,

Banga Ilonára, Straub F. Brunóra, Laki Kálmánra, Fodor Gáborra

és

Guba Ferencre

a 2012. március 22-25. közötti rangos programsorozaton. A négynapos konferenciára a szervezők 4-500 hazai és külföldi kutatót is várnak a nyolc Nobel-díjas kiválóság mellett, akik szegedi diákokkal is fognak találkozni, illetve a tervek szerint a város egyik terén kéznyomukat is otthagyják. A szakemberek a legújabb kutatási eredményeket is megvitatják a kardiológia, a gasztroenterológia, az immunológia, a molekuláris biológia és genetika, a tuberkulózis, illetve a neurológia területén. A szegedi önkormányzat a szakmai konferenciához kapcsolódó kulturális és egyéb kísérő programok megszervezését és finanszírozását vállalta, s

Botka László

MSZP-s polgármester arra is ígéretet tett, hogy csak a konferencia után kezdődnek el a Dugonics és Árpád tér felújítási munkálatai. A rendezvényt támogatja a Richter Gedeon Nyrt. is, melynek vezérigazgatója,

Bogsch Erik

kiemelte, hogy ez a jubileumi konferencia is fontos eleme annak, hogy hazánk és Szeged a nemzetközi tudományos és innovációs térképen jelölve legyen, illetve megerősítse jelenlegi pozícióját. Nézze meg a VTV Szeged videó-összeállítását is

IDE

kattintva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.