Kultúra

Megérkeztek az első helySZINfoglalók + FOTÓK, VIDEÓ

Megérkeztek az első helySZINfoglalók + FOTÓK, VIDEÓ

2011. augusztus 23., kedd
Megérkeztek az első helySZINfoglalók + FOTÓK, VIDEÓ

Itt vannak első fecskék

Bár az újszegedi Partfürdő területén még javában folynak a SZIN 2011 építési munkái, kedd délután öt órakor megnyíltak a kapuk, és beköltöztek az első lakók. A korábbi évekhez hasonlóan a SZIN-re bérletet váltók idén is a -1. nap délutánján vehették birtokba a területet. A beengedőkapukhoz a rekkenő hőségben már kora délután odaültek a fiatalok, azonban a tavalyi év tömegjeleneteihez képest feleannyian voltak a sorban. A fesztiválozó fiatalok csomagjait most is tüzetesen átvizsgálták, nehogy bármilyen nemkívánatos szer vagy eszköz bejusson a SZINre. A színpadok már állnak, az ételesek-italosok, valamint a bulihelyek az utolsó simításokat végzik a standokon. Idén a SZIN2011 új biztonsági szolgálattal vág neki a rendezvénynek, sok esetben a bulizókkal egyidős fiatalok próbálták a helyes irányba terelgetni a táborverők kisebb-nagyobb csoportjait.

Vízi- és földi mentők és az őslakosok

A teherportánál állt fel az egészségügyi ellátást szolgáló központ, ahol ezen a délutánon az összes szolgálatos megjelent, hogy átbeszéljék a hosszú hétvége teendőit. A bulizók biztonságára idén is ügyelnek majd a vízimentők. A Partfürdőn jónéhány magántulajdonú üdülőház is található. Ezek egy részét most is kiadták a pénzesebb látogatóknak, de sokan itt töltik ezt a hétvégét. „Tavaly a SZIN elől a Balatonra mentünk, de az idén itthon maradtuk” – mondta el portálunknak az egyik üdülőtulajdonos. „Egyáltalán nem zavar a zene, a hangerő se nagy. Nekünk is ilyen korú srácaink vannak, bulizzanak nyugodtan a fiatalok.” Az első „fecskék” leginkább a középiskolás korosztályból álltak, sokan még „SZINszűznek” mondták magukat, első alkalommal jöttek el a rendezvényre. Ennek ellenére óriási várakozással tekintenek a hétvége elé, sőt megszülettek már az első sátorbarátságok is. Kövessék nyomon portálunkon a SZINes beszámolónkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.