Kultúra

2010-ben is "érvényes" szobrok a várban + HANG, FOTÓK

2010-ben is "érvényes" szobrok a várban + HANG, FOTÓK

2010. október 15., péntek
2010-ben is "érvényes" szobrok a várban + HANG, FOTÓK
Mintegy félszáz magyar szobrász több mint hatvan művét tekinthetik meg az érdeklődők a szegedi vármúzeumban péntektől a Modern Magyar Szobrászat 2010 című tárlaton.Baráz Tamás, a Magyar Szobrász Társaság (MSzT) elnöke a kiállítás megnyitóján elmondta: a bemutatkozó művészeket a civil szervezet kérte fel, hogy küldjenek olyan műveket, amelyeket 2010-ben is "érvényesnek" tartanak. A december 19-ig látható tárlat a rendszerváltozás utáni hazai szobrászművészetről igyekszik egyfajta átfogó, széleskörű képet adni. A stílusában, formai megoldásaiban is sokoldalú kollekció színes, hű lenyomata az utóbbi két évtized magyar szobrászati folyamatainak – fogalmazott a szobrászművész. A Magyar Szobrász Társaságot 1994-ben alapította az akkori kiemelkedő szobrászati munkásságot felmutató művészek szűk csoportja. Az MSzT azóta a legszélesebb körű szakmai szervezete a szobrászoknak, napjainkra 282 magyar művészt összefogó nonprofit civil szervezetté nőtte ki magát. Az egyesület célja többek között, hogy itthon és külföldön is megismertesse a magyar művészek munkáit a közönséggel. Ennek érdekében évente öt-hét kiállítást szervez, és törekszik arra, hogy a fővároson kívül minden esztendőben más-más régióban is megjelenjen.
Hallgassa meg Zombori István múzeumigazgatóval készült hanganyagunkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.