Amiért a harang szól... - Nándorfehérvári Emléknap a Mátyás téren

Negyedik alkalommal került sor a Nándorfehérvári Emléknapokra. A Hunyadi János törökök fölött aratott győzelmére való emlékezés most is összekapcsolódott Alsóvároson a reneszánsz kultúra továbbéltetésével is.

Mielőtt körbenézünk, a történelem órák visszhangja felé fordítom fülemet: 1456 júliusa volt, talán épp oly meleg nap, mint 2009. július 18.

II. (Hódító) Mohamed

óriási túlerővel tört rá a keresztény Európára, s konkrétan Nándorfehérvárra. Mikor július 22-én

Hunyadi János

- ama "Törökverő" - vezetésével legyőzik az egyesült keresztesek a török sereget, ezzel közel hetvenéves nyugalmat vív ki Magyarország magának. A déli harangszót a pápa rendelte el, hogy minden hívő imádkozzon a keresztény államok megmeneküléséért - utóbb a bullát a diadal emlékével egészítették ki. 1456 nyarán egyébként a

Kapisztrán Szent János

vezetésével Nándorfehérvár felé vonuló keresztesek megálltak a szegedi ferences rendház mellett, a mai Mátyás téren - innen az apropó. Az emléknapok pénteken kezdődtek:

Szörényi László

irodalomtörténész "A Hunyadiak és a reneszánsz" című előadását hallhatták az érdeklődők a ferences kolostorban, este pedig filmvetítést láthattak. Az igazi látványosságokat azonban a szombat kínálta. Dobosok és zászlóforgatók menete indult a Klauzál térről az alsóvárosi Mátyás térre - a Pavane történelmi táncegyüttes tagjai a nap során nem itt először mutatták meg magukat, táncbemutatójukon délután korabeli kódexleírások alapján rekonstruált reneszánsz táncok elevenedtek meg.

A tér valóban varázslatos: egy lány arról érdeklődik, van-e valami bajom, bánatom, merthogy ő javasasszony, és hátha volna rá valami háromlevelű lóheréje a kötényében - a diósgyőri Art Classic Commando korhű középkori piaccá változtatta a teret, kofák, árusok, vásári komédiások vegyültek a hétköznapi szegedi polgárok közé. A hosszúléptékű kunsági betyárok megnyújtották gólyalábas lépteiket, hogy némi színt hozzanak ide Alsóvárosra, a cukrostejföllel kikent mazsolaszagú aranyvilágba - megjöttek a Langaléta Garabonciások parádés vásári komédiájukkal, amolyan betyármódra, merthogy javarészt Rózsa Sándor és két lobogógatyás pusztai betyár, nomeg az elmaradhatatlan kecskeduda szólt a színen, a Szömveszelytő (sic!) Csárda előtt. Arrébb lépve az algyői Bakos Műhely sátrába botlunk, mely érdemverde s kovácsműhely, ahol izzik a tűz, és kovácsolják a vasat. Ilyet azért nem lát mindennap az ember - mondja mögöttem egy nézelődő, és a tér közepére mutat, ott ugyanis egy középkori haditorna kezdődik: a Szabad Lovagok Rendje készült bemutatókkal - íjászok, számszeríjászok, alabárdosok, lovagok sorakoznak pompázatos páncélban, sőt, ágyúk is dördülnek, hogy zeng belé Alsóváros... Több mint tíz éve működik a lovagrend, amit a középkori hagyományok felelevenítésére és megőrzésére alapítottak. "Megmutatjuk, milyen fegyverzetben, milyen ruházatban harcoltak az emberek. Szeretnénk a gyerekeknek olyan elfoglaltságot adni, amely tartást és önbecsülést ad nekik" - mondja

Pádár Gyula

, a lovagrend vezetője. "Olyan, mint egy nagy család" - teszi hozzá a lovag - "próbáljuk a számítógéptől elszakítani a mai ifjúságot, közösségbe hívjuk őket, mert ma nagyon nehéz a gyereket összefogni." Mint Pádár Gyula mondja, minimálisan mindenkinek értenie kell a harci eszközéhez. A párviadalok életszerűségére és gyakorlatiasságára koncentrálnak, a lovagrend minden tagjának tudnia kell forgatni minden típusú fegyvert. Az egyesület egy külön ága kifejezetten a sport- és a hagyományőrző lövészettel foglalkozik. A fegyvereket maga Pádár Gyula, mint a rend kovácsa készíti, a ruhákat a nagymamák, szülők, rokonok varrják korabeli ábrázolások alapján. Hölgyeim és uraim, ez itt a középkor, ezt idézik a vásári árusok, vagy a reneszánsz könyveket kínáló könyves sátor is. A XV. századi harci bemutató mellett többek között zenés bábjáték, szórakoztató mesejáték, a Pavane együttes reneszánsz táncai, és estefelé az erős emberek Kinizsi-kutató versenye várta a reneszánsz forgatagba kilátogatókat.