Közélet

Szolgálati lakást adtak át Újszentivánon

Szolgálati lakást adtak át Újszentivánon

2023. július 28., péntek
Szolgálati lakást adtak át Újszentivánon

Befejezték Újszentivánon a Civil Ház tetőterében annak a két szoba nappalis szolgálati lakásnak az építését, amelyet egy – a polgármesteri hivatalban dolgozó – könyvelő és családja használhat először, teljesen ingyenesen, de a rezsit természetesen fizetniük kell. Mihálffy Béla országgyűlési képviselő az átadón arról beszélt, hogy Újszentiván láthatóan fejlődik, és a mostani beruházást a Magyar Falu programban sikerült megvalósítani. A képviselő hangsúlyozta, hogy fontos a vidéki élet életforma, és éppen azért hozták létre a Magyar Falu programot, amelyben már számtalan hasonló fejlesztés valósult meg.

Bodó Imre, a település polgármestere pedig elmondta, hogy Újszentiván még 2021. májusában adott be pályázatot a Magyar Falu programban arra, hogy kialakíthassák a szolgálati lakást. A pályázat pozitív elbírálásban részesült, így a település bruttó 16,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást fordíthatott szolgálati lakásra. A műszaki átadás-átvétel már a múlt héten megtörtént, a szakértők mindent rendben találtak. Egy kis pluszköltséget a konyhabútor beszerzése jelentette egyébként, és az új lakók hamarosan birtokba vehetik az ingatlant.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.