Közélet

Tavaly több mint 7000 tonna illegális hulladékot szállított el az SZKHT

Tavaly több mint 7000 tonna illegális hulladékot szállított el az SZKHT

2020. január 9., csütörtök
Tavaly több mint 7000 tonna illegális hulladékot szállított el az SZKHT

A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. (SZKHT) tájékoztatása szerint az elhagyott hulladék mennyisége évről évre egyre jobban emelkedik. 2019-ben az illegális hulladéklerakókról elszállított hulladék mennyisége 7198 tonna volt.

Az SZKHT tájékoztatása szerint a hulladéklerakók kiléte a legtöbb esetben nem deríthető ki, ennek ellenére a társaság mindent megtesz annak érdekében, hogy a jogsértéseket visszaszorítsa. A kritikus helyszínek tisztaságának fenntartása folyamatos jelenlétet igényel, jelentős költséggel jár, aminek előteremtése

egyre nagyobb terhet jelent a társaság számára.

Az illegális hulladéklerakók elleni küzdelem egyik szervezete a „zöld kommandó”, amely a szegedi közterület-felügyelet munkatárasaival 2018 októberében kezdte meg ellenőrzési tevékenységét.

 

"A fokozott helyszíni ellenőrzés hatására azt tapasztaljuk, hogy a legfrekventáltabb helyszíneken csökkent a lerakott hulladék mennyisége és az „egyenruhás” jelenlét láthatóan csökkenti a hatósági intézkedést igénylő cselekmények felmerülését.

Az azonban belátható, hogy az ellenőrzött terület nagyságára tekintettel nem biztosítható az ellenőrzések során olyan ellenőri létszám, hogy az újabbnál újabb helyeken kialakuló illegális hulladéklerakóknál a hulladékelhelyezést meggátoljuk, az elkövető személyek kilétét a tettenérés során egyértelműen megállapítsuk” – olvasható a társaság válaszlevelében. Megemlítették, hogy az ellenőrzés eredményeképpen évente megközelítőleg 200 darab feljelentést tesznek, ebből mintegy 60-70%-ban marasztalják el, vagy büntetik meg az illegális hulladéklerakókat.

A hét elején megírtuk,

hogy a hattyasi Tücsök utcában rengeteg szemét halmozódott fel, és emögött vélhetően illegális bevándorlók állnak, ugyanis a hulladék nagy része külföldi gyógyszeres dobozokból áll. Az SZKHT munkatársai az említett helyszínt bejárták, a szemetet pedig záros határidőn belül elszállítják.

„Az illegálisan elhelyezett hulladékokat január 13-ig társaságunk kézi erővel összeszedi és elszállítjuk a kezelésünkben lévő Sándorfalvi úti Regionális Hulladéklerakó Telepre ártalmatlanításra” – írták. Hozzátették, a hulladéklerakók kilétére utaló nyomot a hulladékban nem találtak, így az elkövetők személye nem felderíthető. Olvasónkkal ellentétben úgy vélelmezik, hogy az elhagyott hulladékok jellemzően az életvitelszerűen Szegeden, vagy környékén élő lakosoktól származhatnak, akik nagy valószínűséggel nem fizetnek a hulladékszállítási közszolgáltatásért, és feleslegessé váló hulladékaiktól így kívánnak megszabadulni.

Tapasztalataik szerint egyre többen vannak azok, akik az írott és íratlan szabályok ellenére a kommunális és a lom hulladékaikat más tulajdonában lévő területre, vagy ingatlan előtti közterületekre helyezik el.

Felhívták a figyelmet, hogy ezek a „hulladéklerakók” sem közegészségügyi, sem pedig városképi szempontból nem elfogadhatóak, nem megfelelőek.

"Az, aki a mindenkori hatályos jogszabályi előírásoknak nem megfelelően helyezi el a hulladékot, bírságra, hatósági eljárásra számíthat.

A kialakult, egyre súlyosabbá váló helyzetre tekintettel a továbbiakban is azt valljuk, hogy a köztisztaság megőrzése mindannyiunk közös érdeke. Ahhoz azonban, hogy ne legyen szemetes a város, a hulladék elszállítása kevés. A tisztaság és a gondozott városkép megőrzésében a cégcsoportunkon kívül nagy szerepe van a lakosságnak is” – fogalmaztak. A lakosok a bejelentéseket a Szegedi Közterület-felügyelet részére a kozterulet@szeged.eu e-mail címen, vagy a 62/479-431-es telefonszámon (07.00-20.00 között), illetve a Társaságunk által erre a célra létrehozott illegalis@szegedihulladek.hu e-mail-címére tehetik meg."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.