Közélet

Gondoskodó szeretettel köszöntötték a L.É.T. Egyesület nyugdíjasait

Gondoskodó szeretettel köszöntötték a L.É.T. Egyesület nyugdíjasait

2017. október 28., szombat
Gondoskodó szeretettel köszöntötték a L.É.T. Egyesület nyugdíjasait

Több programmal is kedveskedett októberben a L.É.T. Egyesület a szépkorúaknak az idősek világnapjához kapcsolódóan. Ezúttal egy közösségi élményt nyújtó délutánon az együtt elfogyasztott finom ebéden túl az újbóli találkozás örömén is osztoztak a résztvevők.

A L.É.T. Egyesület kiemelt figyelmet fordít a szépkorúakra olyan programok megszervezésével is, ahol a nyugdíjasok együtt, egy közösséget alkotva találhatnak egymásra, ismerhetik meg egymást. „Köszönet illeti szépkorú embertársainkat, hiszen hosszú évtizedek alatt felépítettek egy olyan országot, amelyben valamennyien otthonra találhatunk. Napjainkban egyre inkább felértékelődik a törődés, az együttérzés és a közösséghez való tartozás szerepe. A L.É.T. Egyesület nyugdíjasai érezhetik, nincsenek egyedül, a közösségben számíthatnak egymásra” – emelte ki

Kothencz János

, az önkéntes mozgalom életre hívója, hozzátéve, sokan kiemelkedő alázattal és felelősségtudattal tesznek embertársaikért, áldozatos munkájukkal járulnak hozzá a közösség mindennapjaihoz, őket külön köszönet illeti. Énekével

Szabó Sára

köszöntötte az időseket

Kosztándi István

hegedűművész zenei kíséretében, míg

Balogh Flóra

verssel kedveskedett. „Három nyugdíjasklubunk tagjai ünnepeltek együtt, köszöntöttük őket jó hangulatban, beszélgetve, társaságban eltöltve a délutánt. Szokássá vált, hogy a közösségért tett kiemelkedő munkát apró meglepetéssel viszonozzuk tagjainknak” – ismertette

Molnár Józsefné Terike

, a L.É.T. Egyesület nyugdíjasklubjainak vezető koordinátora, aki elmondta azt is, az idősek világnapjához kapcsolódó eseménysorozatukat gazdagította a Szeged-Tarján városrészben kialakított

közösségi kiskertek

lelkiismeretes művelőinek elismerése, valamint a közelmúltban nagy sikerrel megrendezett

szegedi Dalos Találkozó

is. „Egyesületünk hívó szavára még a szomszéd megyéből, sőt, még határainkon túlról is érkezett népdalkör, hogy a színpadra vitt produkciójával megajándékozzon bennünket. A 2013-ban életre hívott Dalos Találkozó egyre nagyobb népszerűségnek örvend, rendre kétszáz fő feletti részvétellel rendezzük. A kapcsolataink ápolása, beszélgetés, zene, az egymással eltöltött idő minőségi és tartalmas kikapcsolódást jelent a résztvevő nyugdíjas barátainknak. A programunkat követően a személyes köszönetnyilvánításon túl számtalan pozitív üzenet, levél érkezett a közösségi oldalon keresztül hozzánk arra buzdítva egyesületünket, hogy továbbra is folytassuk a már többéves hagyománnyal bíró kezdeményezésünket” – tette hozzá Molnár Józsefné Terike. A nyugdíjasklubok koordinátora elmondta, a tarjáni és felsővárosi városrészben megvalósított közösségi összefogás által rendszeres szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak az idősebb embertársaiknak. Elképzelhető, hogy többen közülük magányosan töltenék hétköznapjaikat, míg a L.É.T. Egyesületben közösségre, barátokra találhattak. Kiemelte, pozitív visszajelzés számukra, hogy újabb és újabb idősebb ismerős, barát jelzi csatlakozási szándékát, ezért a tervek szerint hamarosan megalakulhat az egyesület berkein belül a negyedik nyugdíjasklub is. A programon elhangzott, az év végéig még több ízben találkoznak az idősek, többek között szilveszterkor is együtt koccintanak egy még eredményesebb, sikerekben bővelkedő új esztendő reményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.